Bulvár

G.w.M nekiment Azahriah-nak: „Eljátssza, hogy mekkora szakértő, holott egy hugyos”

rtl.hurtl.hu

2022. július 23. 15:06

Szerinte olyan dolgokról beszél, amelyekhez még nem elég tapasztalt. 

„Egy kis komputerkukac görcs, emberileg ez a tapasztalatom vele” – foglalta össze G.w.M az Azahriah-ról alkotott véleményét. A rapper Ábrahám Róbert Talk44 című netes műsorában beszélt először a kollégája és közte dúló ellentétről, a beszélgetést a Bors szemlézte

„Tudtam, hogy az élet során ez valahol fel fog bennem jönni” – mondta G.w.M, aki még az év elején orrolt meg Baukó Attilára, azaz Azahriah-ra, és a régi sérelmeket azóta sem beszélték meg. G.w.M és Kulcsár Edina éppen akkor talált egymásra viharos körülmények között, és többen is a lányt kárhoztatták azért, hogy a rapper otthagyta a családját. Attila akkor a Paul Street néven futó Youtube-csatornáján nyilatkozott keresetlen szavakkal Kulcsár Edináról, és szavai miatt G.w.M úgy érezte, kollégája túlment minden határon.

„Felhívtam, és elmagyaráztam neki: Azahriah, kedves vagy a számomra, elismerem azt, amit csinálsz, tök ügyes vagy, és voltak gondolataim, hogy csinálhatnánk kooperációt is. Én szeretnék veled úgy leülni egy asztalhoz, hogy nincs bennem semmi, de vedd le azt a szar videót!”

– emlékezett vissza a beszélgetésre G.w.M. A rapper elmondta: egyáltalán nem beszélt fenyegetően Azahriah-val, aki akkor azt kérte, adjon neki időt, hogy átgondolja a dolgot. Később azonban visszahívta, hogy „mégsem tudja levenni” a Kulcsár Edinát kritizáló videót, G.w.M pedig azóta sem bocsátott meg neki.

„Nekem azzal van bajom, hogy beül a kis szobájába, és ez a kisgyerek olyan dolgokról beszél, amiben gyerekek is vannak, és házasságok, és életek vannak ebben a történetben. És ő beül a kis komputere mögé, és eljátssza ott, hogy mekkora szakértő, holott egy hugyos”

– tette hozzá G.w.M.

Nyitókép: Azahriah / Facebook

#Bulvár#azahriah#gwm#g.w.m.#kulcsár edina

Címlapról ajánljuk