Belföld

Ajánlásgyűjtő ellenzéki aktivistákat vertek meg Budapesten

rtl.hurtl.hu

2024. április 25. 16:53

Dobrev Klára és Szabó Tímea szerint összehangolt támadás érte három budapesti aláírásgyűjtő standjukat, az akció mögött a Fideszt sejtik.

„Ma Budapesten 3 különböző helyszínen, szervezetten, szinte egyszerre támadták meg a közös listára és a közös főpolgármesternek ajánlásokat gyűjtő aktivistáinkat” – közölte Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a Facebookon.

A politikus azt írta, az elkövetők őt és Karácsony Gergelyt szidalmazták közben, a támadásban pedig aktivistáik sérültek meg, akik a közös DK-MSZP-Párbeszéd fővárosi listához gyűjtöttek ajánlásokat. Megjegyezte, „eddig csak hazudtak rólunk, lejárattak és fenyegettek minket. 

Ma fizikai erőszakhoz folyamodtak ellenünk. A hatalom ma olyan határt lépett át, amit csak diktatúrák szoktak.


Dobrev Klára hozzátette, mindent meg fognak tenni, hogy „a támadók megbűnhődjenek” ezért. A támadásról Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke is beszámolt a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Ő is arról beszélt, hogy a támadások majdnem egyidőben történtek a Blaha Lujza téren, a Deák téren és Békásmegyeren felállított standjaiknál.  

A politikus elmondta, hogy az incidenskor jelenlévők szerint „alkoholistának kinéző emberekhez odamentek fekete dzsekis középkorú férfiak, akik pénzt nyújtottak át nekik”, utóbbiak pedig ezután elkezdtek ordibálni, Karácsony Gergelyt, Dobrev Klárát és az ellenzéket szidni.

Hozzátette, fizikai bántalmazásra is sor került: a Deák téri sátrat be is kellett zárni, mert ott az összes aktivistájukat megverték. Szabó Tímea a Fideszt sejtette az akció mögött és közölte, a mai napon feljelentést tettek. Azt is elmondta, hogy ő hívta a rendőrséget, akik igazoltatták a gyanúsítottakat. 

Frissítés: a Párbeszéd – ZÖLDEK az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy a rendőrséget a Blaha Lujza téren és a Deák Ferenc téren hívták ki, Békásmegyeren pedig a helyi közterület-felügyelet segítségével sikerült elhárítani a támadást. Azt írták, támadó a 3-4 hajléktalan ember volt, akikkel eddig semmilyen konfliktusba nem kerültek az aktivistáik. Hozzátették, kórházba senkit nem kellett szállítani. „A helyi választási bizottsághoz természetesen be fogjuk jelenteni a történteket, amelyek miatt biztonsági őrök fokozott jelenlétére lesz szükségünk” – zárták közleményüket. 

Nyitókép: Szabó Tímea / Facebook

#Belföld#dk#párbeszéd#önkormányzati választás 2024#dobrev klára#szabó tímea#ajánlások#karácsony gergely#aktivista#bántalmazás

Címlapról ajánljuk