Belföld

A DK szerint bűnözői körök mozgathatják a háttérből a Magyar Péter tüntetésén felszólaló szigetszentmiklósi polgármestert

rtl.hurtl.hu

2024. április 7. 12:49

A DK-s Jószai Attila hazugságnak nevezte a Magyar Péter tüntetésén felszólaló Nagy János szigetszentmiklósi polgármester állításait, majd azzal vádolta meg, hogy bűnözői körök mozgathatják a háttérből.

Soha nem jártam Kövér László házában, sőt, soha nem is beszéltem még vele sem ott, sem máshol. Ezt hajlandó vagyok akár hazugságvizsgálóra kötve is elmondani, hogy mindenki számára világos legyen: a Fidesz ellenzéki bőrbe bújt polgármestere hazudik

– állította a DK-s Jószai Attila vasárnapi tájékoztatóján. A politikus korábban a párt korábbi szigetszentmiklósi alpolgármestere volt. 

Az ügy előzménye, hogy Magyar Péter szombati tüntetésén a Kossuth téren felszólalt Nagy János szigetszentmiklósi polgármester, és súlyos vádakat fogalmazott meg. Arról beszélt, hogy nem tudta lebontani a NER vidéki kiskirályainak a rendszerét, az ellenzéki pártokban is csalódott, úgy fogalmazott: ezek ugyanazok. Azt mondta, kapott olyan fenyegetéseket, hogyha nem áll be a sorba, akkor beindul ellene a lejáratás. Azt is mondta, nincs Orbán Gyurcsány nélkül. Állítása szerint az általa leváltott DK-s alpolgármester rendszeresen látogatta Kövér Lászlót a szigetszentmiklósi otthonában. A DK erre úgy reagált, hogy közölték: beperlik a szigetszentmiklósi polgármestert.

Vasárnap pedig már Jószai Attila a DK Facebook-oldalán közzétett online sajtótájékoztatójában kifejtette, a párt Nagy János azonnali lemondását követeli Szigetszentmiklós éléről. „Nem történhet meg, hogy egy olyan polgármester haknizzon ellenzéki álcában, aki 6 milliós jutalmat kapott a fideszes képviselőktől azok után, hogy a Fidesz kezére játszotta a várost” – fogalmazott. Szerinte nem ellenzéki az, aki „bevallottan a saját haverjainak adta oda az útkarbantartásra és őrzés-védelemre szánt közpénzeket, és fideszes módra meghívásos közbeszerzéseken gazdagítja barátait”.

Mi nem vállalunk közösséget olyan emberrel, akit bűnözői körök mozgathatnak a háttérből, aki Tasnádi Péterrel és társaival szervez rendezvényeket Szigetszentmiklóson

– tette hozzá a DK-s önkormányzati képviselő.

Nyitókép: Nagy János / Facebook

#Belföld#Nagy János#jószai attila#dk#szigetszentmiklós#magyar péter#tüntetés#per

Címlapról ajánljuk