Belföld

Meghalt Gyenesei István korábbi önkormányzati miniszter

rtl.hurtl.hu

2024. március 22. 5:56

A volt önkormányzati miniszter évek óta rákkal küzdött.

Hetvenhat évesen meghalt Gyenesei István volt országgyűlési képviselő, korábbi önkormányzati miniszter – értesült a Népszava

A politikus 1948-ban, Kaposváron született, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát agrárközgazdász szakon. 1982-ben doktorált, majd 1991 és 1993 közt politikát hallgatott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE).

A rendszerváltás előtt 1975 és 1989 közt tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak (MSZMP), majd 1990-ben független jelöltként indult az országgyűlési választásokon. 1994-ben megalapította a Somogyért Egyesületet, amely a 2006-os választásokon párttá alakult Somogyért Szövetség néven. Az egyetlen jelölt Gyenesei István volt, aki végül egyéni mandátumot szerzett. 2008-ban aztán az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc önkormányzati miniszternek jelölte. Posztját csaknem egy évig töltötte be. 

Évek óta rákkal küzdött. Januárban a Blikk arról számolt be, hogy ismét kiújult nála a betegség. Ennek ellenére nyilatkozatából optimizmus áradt. „A körülményekhez képest, köszönöm, jól vagyok. Erőt gyűjtök” – mondta akkor a lapnak.

Nyitókép: Gyenesei István Facebook-oldala

#Belföld#gyenesei istván#miniszter#gyász#elhunyt#gyurcsány-kormány

Címlapról ajánljuk