Belföld

Az LMP köztársasági elnökjelöltje szerint ő se nem Orbán, se nem Gyurcsány embere

rtl.hurtl.hu

2024. február 19. 10:06

Hack Péter egy napig gondolkodott, majd elvállalta Ungár Péter felkérését.

Mint arról beszámoltunk, Ungár Péter, az LMP társelnöke a Hit Gyülekezete lelkészét, Hack Péter egyetemi tanárt ajánlotta köztársasági elnöknek. Hack 1990 és 2002 között SZDSZ-es országgyűlési képviselő volt, 2002-ben azonban visszavonult az aktív politizálástól és kilépett a Szabad Demokraták Szövetségéből.

Az LMP jogtudós jelöltje most az Indexnek adott interjút. Egyebek mellett a következőket mondta:

  • „Egy napig gondolkodtam, majd vállaltam, hangsúlyozva, hogy nem ellenzéki jelölt vagyok. Nem vagyok tagja egyik pártnak sem, nincs kapcsolatom az LMP-vel sem."
  • „Ungár Péter azzal érvelt, hogy ebben a helyzetben szerepe lehet az elnöknek a megosztottság csökkentésében. Azzal, ha az elnök valamennyi politikai párttól nagyjából egyforma távolságra lenne, mediátorszerepet tudna betölteni a politikai erők között.”
  • „Az elmúlt húsz évben nem pártpolitizáltam, de sokszor megszólaltam, ezekből látható, hogy vannak kérdések, amelyekben a kormányt kritizálom, ugyanakkor olyanok is, amelyekben az ellenzék politikájával nem értek egyet.”
  • „Talán nem sokan tudják, de Orbán Viktorral az ELTE jogi karára jártunk, első- vagy másodéves volt, amikor végeztem, Gyurcsány Ferenccel pedig az Apáczai Gimnáziumban voltunk iskolatársak, amikor ballagtam, ő elsős vagy másodikos volt. Mindkettejüknek „iskolatársa” voltam, mégsem vagyok egyikük embere sem, és nincs is semmilyen személyes kapcsolatom egyikükkel sem.”
  • „Komoly dicséretnek veszem, hogy az egyetlen kritika velem szemben a Hit Gyülekezetében végzett tevékenységem. Nincsenek üzleti ügyeim, nem voltam sehol felügyelőbizottsági vagy igazgatótanácsi tag, de még egy trafikom sincs. Semmilyen gazdasági érdekeltség nem köt egyik pártpolitikai oldalhoz sem.”
  • „Ami az SZDSZ-t illeti: 2002-ben kiléptem a pártból, húsz éve semmilyen pártpolitikai tevékenységet nem végzek, épp azért léptem ki az SZDSZ-ből, mert nem értettem egyet azzal a politikával, amit akkor képviseltek.”
  • „A közvetlen elnökválasztásnak csak elnöki vagy félelnöki rendszerben van értelme, akkor van érdemi választás. Ha megnézzük az elnök mai jogköreit, semmit nem tud ígérni a választóknak, alapvetően szimbolikus szerepe van, csak véghelyzetben vannak érdemi feladatai." 
  • „Az elnök száz kérelemből átlagosan egy vagy két ügyben ad kegyelmet. Annak jobban örülnék, ha az Alaptörvény módosítása azt mondaná ki, hogy kötelező legyen indokolni a kegyelmi döntéseket.”

Nyitókép: a Sándor-palota előtt a Budai Várnegyedben Fotó: MTVA/Róka László

 

#Belföld#hack péter#lmp#köztársaságielnök-jelölt#ungár péter#szdsz#Hit Gyülekezete

Címlapról ajánljuk