Belföld

„Nem kellett ez a púp a hátunkra” – megszólalt Sóskút polgármestere az akkumulátorbontóról

Nagy Attila KárolyNagy Attila KárolySzondi VandaSzondi Vanda

2024. február 8. 16:27

„Bármennyi gyár idejöhet, ha a kormány úgy dönt.” König Ferenc, Sóskút polgármestere szerint akárhogy tiltakoznak a helyi lakosok és az ellenzéki pártok, a kormány már eldöntötte, hogy lesz akkumulátorbontó, és kész. Még akkor is, ha a településnek nincs szüksége rá, mert az ipari park így is kellő adóbevételt termel, és munkahelyeket teremt. Hogyan tájékoztatták a polgármestert a beruházásról, és milyen retorziótól tartana, ha keresztbe feküdnének az akkumulátorbontónak? Kiderül a teljes, vágatlan interjúból, amit az RTL Híradónak adott.

Csütörtökön interjút adott az RTL Híradónak König Ferenc. Sóskút polgármestere január közepe óta áll a helyi lakosok és az ellenzéki pártok támadásainak kereszttüzében, amiért a vezetése alatt álló Pest megyei faluban akkumulátorbontó üzemet akar létesíteni a szlovén Andrada csoport. A teljes beszélgetést a fenti videóban lehet megtekinteni, meghallgatni, az alábbiakban kiemeltük az elhangzottakból a legfontosabb részleteket, illetve összefoglaltuk a sóskúti botrány fő eseményeit.

König Ferenc a Híradónak elmondta, hogy egészen addig a nevét sem hallotta a szlovén cégnek, amíg fel nem hívták a Nemzeti Befektetési Ügynökségből (HIPA).

Csörgött a telefon, a HIPA-ból a vezérigazgató úr keresett, hogy menjek be. Bementem, tájékoztattak, hogy idejön ez a cég, és azt kérték, hogy másnap délre hívjam össze a képviselő-testületet. Összehívtam, idejött az Andrada, pr-osok, és egy kétórás bemutatkozást tartottak vetítéssel, mindennel

– mondta a polgármester. Elmondása szerint amikor a sajtótájékoztató véget ért, akkor a pr-osok „megnyomták a gombot”, és kiküldték a sajtóközleményt, hogy az Andrada Sóskútra jön. König Ferenc szerint a magyar kormány kész helyzet elé állította őt, ahogy korábban más települések vezetőit is:

Mert a kormány nem engedheti meg magának, hogy itt népszavazások legyenek, mert valakinek biztos problémája lenne mindennel. Ettől a pillanattól kezdve nem tudna a kormány semmit Magyarországra hozni. Mert nem. Ezt nem engedi meg a kormány

– fogalmazott König Ferenc. Neki mint polgármesternek vagy a sóskúti képviselőtestületnek szerinte semmilyen beleszólása nincs és nem is volt az ügyben:

Az állam dönti el. Az államnak van egy beruházási gondolata, egy országfejlesztő gondolata. Hogy az egy akkumulátorgyárban teljesül ki vagy egy autógyárban, azt ők döntik el fönt. 

Púp a hátukra

Nemsokára tájékoztatni fogjuk a lakosságot, hogy nem kellett ez a púp a hátunkra

– mondta a polgármester. Felelevenítette, hogy a település akkor kezdett gazdaságilag jól állni, amikor egy volt fideszes országgyűlési képviselő segítségével megkezdték az ipari park fejlesztését: „Ez az ipari park jelenleg annyi munkahelyet ad, hogy a csecsemőket és aggastyánokat beleszámolva is több, mint amennyi lakosunk van. Tehát nekünk ez nem kell.”

König Ferenc elmagyarázta, hogy még úgy sincs szüksége a falunak a szlovén akkumulátorbontóra, hogy náluk nem 2 százalék az iparűzési adó, hanem csak 1,5, és még kedvezményeket is adnak a cégeknek. Ez az adó, ami jelenleg még a falu költségvetésének része, nagyban hozzájárul a helyi fejlesztésekhez, az úthálózat rendbetételéhez, a középületek, oktatási, szociális intézmények felújításához és bővítéséhez. 

A polgármester szerint kizárt dolog, hogy az eredetileg beharangozott tervek szerint egy hónapon belül beinduljon az üzem.

Azt mondom, másfél-két hónap alatt valószínűleg lezajlik. És akkor még az ország is beleszólhat

– mondta König Ferenc, utalva a közelgő uniós és helyi választásokra. Arról, hogy hol dönthetnek végül a sóskúti akkumulátorüzemről, csak annyit mondott: „Fönt, a jó Isten alatt közvetlenül.” König Ferenc szerint a népszavazásnak semmi értelme:

Nézze, itt a tombolók ezt kérik, hát legyen. Meg is gyorsítjuk. Ennek a népszavazásnak bármi a végeredménye, a kormány eldöntötte. Helyi népszavazást csak a képviselő-testület hatáskörébe tartozó dologról lehet tartani. 

König szerint a tiltakozók eltévesztették a címet: „Bem tér, vagy fenn a Vár. Ott lehet, ott döntenek. Ott döntöttek erről. Nem a helyi képviselő testület, és nem König Ferenc. Én senkit nem hívtam ide.”

A gödi intő példa

A polgármester szerint hiába kérik a helybéliek, hogy ilyen gyár ne jöhessen ide, a kormány már megnyomta a gombot, csak úgy, mint a gödi akkumulátorgyár esetében is történt:

Ez a gyár idejöhet, és bármennyi gyár idejöhet, ha a kormány úgy dönt. És itt a probléma, hogy bármit döntünk bármiről, a kormány ezt bármikor átírhatja, mert azt mondja, hogy ezen a helyrajzi számon ez egy kiemelt beruházási terület, és ettől a pillanattól kezdve senkinek semmi köze hozzá, és népszavazást sem lehet kezdeményezni a kormánydöntés ellen. 

König szerint ahogy végül Gödtől is elvette a kormány az iparűzési adót, megtehetik ezt Sóskúttal is, ami egyenlő a halálos ítélettel, és nem is tudnak beleszólni, ha a teljes adóbevételt az állam elviszi, és a megyének adja:

Hát erről akartuk tájékoztatni a lakosokat. Hogy négy liter víz meg a pánikkeltés meg minden miatt kockáztatjuk a jövőnket? Itt a lakosok nyomják meg a gombot. Melyik gombot nyomják meg? Sóskút halálos ítéletét?

König szerint tehát félő, hogy ha tiltakozik a lakosság, akkor az adóbevételeket elveszik: „Hát Gödöt elvitték, nem? Iváncsát elvitték. Ráckeresztúrt elvitték, gumigyárral, mindennel együtt. Dunaújvárost elvitték. Ez nem példa nélküli. A kormány megköszöni a támogatást, és nyom egy gombot. Mi a garancia arra, hogy Sóskúton nem ez lesz? Ha itt azt mondjuk, hogy takarodj, ahogy kiabálták – lemondhatok én, attól még ez a gyár itt van.”

A sóskúti beruházás

Január közepén jelentette be a szlovén tulajdonú Andrada csoport, hogy 13 milliárd forintos beruházással csúcstechnológiás üzemet hoznak létre Sóskúton zöld energiatároló rendszerek újrahasznosítására. Az Andrada azt ígérte, hogy a beruházással 160 új munkahelyet teremtenek, képzett magyar szakembereket fognak alkalmazni, és az üzem a szükséges engedélyek megszerzését követően, február végén meg is kezdi működését, írta az MTI január 16-án.

A szlovén cég azt állítja, hogy az akkumulátorbontó üzem vízfogyasztása elhanyagolható lesz. A vállalat azt közölte, hogy a tervezett sóskúti üzemben mechanikus módszerekkel dolgozzák fel „a már inaktív zöld energiatároló rendszereket”, tűz- és robbanásbiztos technológiával. Az eljárás során „biztonságosan és tisztán” nyerik ki az újrahasznosítható fémeket az alkatrészekből, és a folyamat végére újrahasznosíthatóvá válnak az aktív katódanyagok: a nikkel, a mangán és a kobalt, valamint az alumínium, a réz és az acél.

Peter Tibaut, az Andrada ügyvezető igazgatója, társtulajdonosa azt hangsúlyozta, hogy az Andrada kiemelkedő európai szereplője lesz a zöld átalakulási folyamatnak. „Az újrahasznosítás a valóban fenntartható, körforgásos autóipar utolsó fontos láncszeme. A technológiájuknak köszönhetően a zöld energiatároló rendszerekben használt, stratégiai fontosságú anyagok korlátlan alkalommal újra felhasználhatók lesznek, környezetbarát módon. Így segítik a magyarországi gyártókat a helyben történő újrahasznosításban” – közölte Peter Tibaut.

„Ne tegyék tönkre életterünket!”

Az Andrada bejelentése után pár nappal hatalmas botrány tört ki Sóskúton. Mint arról az RTL Híradója is beszámolt, az LMP szerint a sóskútiak véleményét nem kérdezték meg, ezért az ellenzéki párt közmeghallgatást szervezett, és petíciót indított a Pest megyei faluba tervezett akkumulátor-beruházással kapcsolatban.

Az üzem azután kerülhet Budapest határába, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolcán a helyiek ellenállása miatt az Andradának nem sikerült megvalósítania. A szlovén cég egyébként csütörtöki zárt körű sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy alsózsolcai terveikkel sem hagytak még fel teljesen. Az Andrada korábban azt közölte, hogy a sóskúti üzemen kívül folyamatosan vizsgálja több további magyarországi telephely létesítésének lehetőségét.

Január 24-én meg is tartották az LMP által összehívott lakossági fórumot, amelyre annyian mentek el, hogy sokan csak a nyitott ablakon át, az épület mellett hallgatták a beszédeket. A Híradó tudósítása szerint a sóskúti polgármester és a szlovén cég vezetője azonban nem jelent meg az eseményen, amelyen a sóskútiak kiálltak amellett, hogy az ő falujukban ne legyen akkumulátorbontó üzem, hogy az új beruházással „ne tegyék tönkre életterünket, a vizünket, a levegőnket!”.

„Mi indokolja, hogy a bölcsődétől 800 méterre épüljön meg az akkumulátorüzem?”

Január 30-ára, keddre újabb lakossági fórumot hívtak össze Sóskútra, a helyi iskolába. Délután ötre meg is telt a terem az érdeklődőkkel, akik hevesen tiltakoztak az Andrada Group beruházása ellen. König Ferenc végül nem is tartotta meg a közmeghallgatást, ahol annyira elszabadultak az indulatok, hogy rendőrök menekítették ki a sóskúti polgármestert és az akkumulátorcég képviselőit, miközben feldühödött résztvevők egy csoportja König lemondását követelte:

 


Az RTL Házon kívül stábja így számolt be az igencsak balhés lakossági fórumról, amin a Mi Hazánkhoz köthető szélsőjobboldali csoport tagjai is aktívan részt vettek:


Január 31-én, szerdán Tárnokon tartottak lakossági fórumot, mivel a Sóskúttal szomszédos települések polgármesterei sem tudnak semmit a beruházásról, amit szerintük Sóskútra is rákényszerítenek. A tárnoki fórumon sem a szlovén cég képviselője, sem Sóskút polgármestere nem vett részt. Közben Sóskúton népszavazást kezdeményeztek az akkumulátor-feldolgozóval kapcsolatban a helyiek. 

Február 1-jén, csütörtökön a kormányinfón is szóba került a sóskúti botrány. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a meghiúsult sóskúti közmeghallgatásról, arról, hogy ki kellett menekíteni a polgármestert és az érintett cég vezetőjét, azt mondta, elfogadhatatlannak, helytelennek tartja a történteket. „Ha egy közmeghallgatást szétvernek, nehéz párbeszédet kezdeményezni” – mondta Gulyás Gergely, majd hozzátette: 160 munkahely létrehozásáról és egy csúcstechnológiával dolgozó fém-újrahasznosító cégről van szó, amelynek tevékenysége nyomán olyan kérdések sem merülnek fel, mint a nagy mértékű vízhasználat. Gulyás szerint indokolt, hogy a környéken élőknek teljes körű tájékoztatást kell adni, a közmeghallgatás ennek egyik módja lett volna.

Mostanra kiderült, bár már februárban indulna a munka az üzemben, annak még nincs engedélye sem, az Andrada ugyanis nem adott be engedélykérelmet akkumulátorfeldolgozó tevékenységre. Ez azután vált nyilvánvalóvá, hogy Jávor Benedek, a Párbeszéd uniós tanácsadója adatigényléssel fordult a Pest Vármegyei Kormányhivatalhoz. A Párbeszéd szerint az is figyelemreméltó, hogy 

az Andrada egyik tulajdonosát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2021-ben Magyarország tiszteletbeli szlovéniai konzuljává nevezte ki. 

Szabó Rebeka ezzel kapcsolatban közölte, hogy Jávor Benedekkel közösen írásbeli kérdést nyújt be a külgazdasági és külügyi tárcának.

Az is világossá vált, hogy a sóskúti üzemben a Magyarországon működő akkumulátorgyárakban keletkezett selejtes akkumulátorokból akar újra eladható terméket készíteni a szlovén cég. A környékbeli települések vezetői azt mondják, hogy 

mi vagyunk a kísérleti nyulak

– szerintük ugyanis ezt a rendszert még sosem használták Magyarországon, és több veszélye is van, ezekre azonban senkitől sem kapnak megnyugtató választ. 

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szerdai online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy „a kormány gátlástalanul használja a kiemelt beruházássá nyilvánítás gyakorlatát, ami teljesen elveszi a települések lakóitól azt a jogot, hogy beleszólhassanak életkörülményeik, lakókörnyezetük alakításába”. Schmuck Erzsébet hangsúlyozta, hogy kiemelt beruházás esetén nem lehet helyi népszavazást tartani egy környezetszennyező beruházás megvalósításáról, és hogy az elmúlt években számos kiemelt beruházás kapcsán alakult ki jelentős lakossági tiltakozás, amire a kormány „fittyet hányt”.

Schmuck az akkumulátorgyárak, akkumulátoralkatrész-gyárak és akkumulátorhulladék-feldolgozók elleni tiltakozásokon túl példaként említette a Fertő tavi nemzeti parki beruházást, a Balaton körüli óriásprojekteket, kikötőépítéseket, természeti területek tönkretételét, a szabadstrandok elfoglalását, valamint a szegedi árvízvédelmi erdőterület átjátszását a Szeged-Csanádi Püspökségnek. 

 

#Belföld#akkumulátorbontó#andrada#sóskút#könig ferenc#polgármester#akkumulátorgyár#interjú#Videó#ma

Címlapról ajánljuk