Belföld

A Klebersberg Központ vezetője szerint az iskolák tehetnek a tanárhiányról, a bérek pedig rendben vannak

rtl.hurtl.hu

2024. február 3. 19:10

Hajnal Gabriella egyetért Gulyás Gergellyel, miszerint a szakszervezetek inkább akadályozták, hogy megvalósuljon a pedagógusok béremelése.

Hajnal Gabriella, a Klebersberg Központ vezetője szerint az iskolák tehetnek a tanárhiányról, a pedagógusbérek pedig rendben vannak, és régen akartak annyian tanárok lenni, mint most. A kormánypárti Mandinernek adott interjújában azt is elmondta: egyetért Gulyás Gergellyel, miszerint a szakszervezetek inkább akadályozták, hogy megvalósuljon a pedagógusok béremelése.

Egyelőre se az igazgatók, se a tanárok nem tudják, hogy a tankerületek, fenntartók hogyan számolták ki a béremeléseket: van olyan, aki három százalékos emelést kapott, van olyan, aki 32 százalékosat. Hajnal azt mondta, ő nem tud egyszámjegyű béremelésről.

Kiemelte, hogy a novemberi bérhez képest a gyakornokok 32,2 százalékos, a Pedagógus I kategóriába tartozók 31,2 százalékos, a Pedagógus II-be tartozók pedig 29 százalékos emelést kapnak, míg a mesterfokozatúak 21,1 százalékos pluszt. Hogy pontosan hányan kapták meg a maximális emelést, arra nem adott konkrét választ.

Szerinte „soha nem keresett még annyit egy egyetemről kilépő fiatal tanár, mint most”. Hozzátette: „személyes tapasztalatom szerint ennél egy multinál sem feltétlenül magasabb a kezdőbér, ráadásul ott évi 20 nap, míg a pedagógusoknál ötven nap az alapszabadság.” Azt is mondta, hogy „a pedagógusképzésbe jelentkezők száma 2023-ban kiemelkedően magas volt”.

Azt is elmondta: a „szakszervezetek a baloldal választási kampányát szolgálják rendszeresen”, és  „rengeteg valótlanságot állítva próbáltak negatívan beállítani külföldön és itthon mindent, ami az oktatásban történik. Márpedig ez hátráltatta az uniós források megszerzésének folyamatát”.

Nyitókép: MTI / Illyés Tibor

#Belföld#klebersberg központ#tanár#hiány#béremelés#pedagógus#szakszervezet#Hajnal Gabriella

Címlapról ajánljuk