Belföld

Magyar rendszámú autó karambolozott Horvátországban: hárman meghaltak, 12-en megsérültek

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. január 6. 13:25

A horvát sajtó szerint nem kizárt, hogy a súlyos balesetet okozó magyar gépkocsi vezetője embercsempész volt.

Magyar rendszámú autó vezetője okozott súlyos balesetet szombaton hajnalban Horvátországban: hárman meghaltak, 12-en pedig megsérültek az A1-es autópálya Zágráb és Rijeka közötti szakaszán, Novigrad na Dobri közelében, írja az MTI a Karlovac megyei államügyészségre hivatkozva.

A magyar rendszámú autó – mint a Jutarnij List képein is látszik, egy nagyobb Mitsubishi terepjáró – sofőrje észak felé haladt, amikor nekiütközött a pályaelválasztó korlátnak, áttörte azt, majd átsodródott a dél irányú pályára, és ott frontálisan összeütközött egy horvát rendszámú autóval. Az ütközés erejét mutatja, hogy a furgon motorja kiszakadt.


A horvát gépkocsiban egy házaspár utazott gyermekével. A 48 éves férfi és a 47 éves nő a helyszínen életét vesztette. A Jutarnji List egy szemtanúra hivatkozva azt írja, hogy a házaspár 16 éves fia hátul aludt a baleset idején, és nem értette, mi történt. A szemtanú vérző fejjel látta őt a helyszínen.

Több horvát lap és tévé is arról számolt be, hogy a magyar gépkocsi vezetője embercsempész volt, ezt azonban egyelőre nem erősítette meg az államügyész. Az index.hr úgy tudja, hogy az illegális határátlépésre készülő csoportot fuvarozó sofőr is életét vesztette.

A baleset 12 sérültje közül hat a karlovaci kórházba, kettő Ogulinba, három Rijekába, egy pedig Zágrábba került. A sérültek közt sok a gyerek, egy 15 éves fiú súlyos gerincsérüléseket szenvedett, írja az index.hr.

Ivana Kovacic, a karlovaci kórház igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: súlyos sérülésekkel került kórházba az a gyerek is, akinek szülei életüket vesztették a balesetben. A többi sérült nincs életveszélyben, mondta a kórházigazgató, hozzátéve, hogy külföldi állampolgárokról, vélhetően egyiptomiakról van szó.

Vera Magdic Bizanovic karlovaci államügyész a horvát közszolgálati televíziónak úgy nyilatkozott: még vizsgálják a baleset körülményeit, különös tekintettel a magyar rendszámú járműben utazók személyazonosságának megállapítására. 

#Belföld#baleset#horvátország#karambol#embercsempészet

Címlapról ajánljuk