Belföld

Már a nemzetközi vonatok utasait is pótlóbuszok szállítják az 1-es vasútvonalon

rtl.hurtl.hu

2023. október 27. 10:08

Az InterCityk és a nemzetközi vonatok menetideje is megnövekszik, átlagosan 45-60 perccel.

Új szakaszához érkezett az 1-es vasútvonal felújítása, ami miatt péntek reggeltől mindkét sínpárt lezárják Biatorbágy és Szárliget között. Ez azt jelenti, hogy mostantól a nemzetközi vonatok sem haladhatnak át ezen a szakaszon, helyettük vonatpótló autóbuszok közlekednek november 17-ig – írta a 444.

Az új menetrend miatt az InterCityk és a nemzetközi vonatok menetideje jelentősen megnő, átlagosan 45-60 perccel, 

de jó hír, hogy aki csak Budapest elővárosában utazik, annak csak 10-30 perces késéssel kell számolnia a mostani menetidőhöz képest. A pótlóbuszok a következő menetrend szerint fognak járni:

  • általában Tatabánya és Biatorbágy között, éjszakánként Tatabánya és Budaörs között,
  • az IC és a nemzetközi vonatok pótlását megoldó buszok pedig Tatabánya és Budapest-Kelenföld között közlekednek majd.

A Kálmán Imre EuroNight vonat menetrendje is változik, kerülő úton, Szobon és Pozsonyon keresztül közlekedik, viszont továbbra is a Keletiből fog indulni.

A MÁV közölte, hogy „pályafelújítás miatt a tehervonatok forgalmát az 5-ös vonalra (Székesfehérvár–Komárom) terelik, ezért ott átmenetileg leállítják a személyszállítást. Október 27-étől november 17-éig pótlóbuszokkal lehet utazni”.

A közút vonalvezetése eltér a vasútétól, ezért 20-25 perccel hosszabb eljutási idővel kell számolni, a Szőny-Déli megállóhelyet pedig nem érintik a buszok

– olvasható a közleményben.

A MÁV szolgáltatása a déli országrészben sem működik túl jól, erről az RTL Híradója is forgatott anyagot:


Nyitókép: Máthé Zoltán/MTI

 

#Belföld#vonat#pótlóbusz#busz#nemzetközi#járat#bécs

Címlapról ajánljuk