Belföld

Elárulta a Mammut üzemeltetője, hogyan akadályoznák meg az öngyilkosságokat

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 2. 14:46

Az építészeti változtatások mellett lelkisegély-szolgálattal is együttműködnek.

Kedden megírtuk: a II. kerületi önkormányzat egyeztetést kezdeményezett a Mammut üzemeltetőjével azután, hogy vasárnap újabb öngyilkosság történt a bevásárlóközpontban. Őrsi Gergely polgármester szerint az elmúlt 13 évben heten haltak meg, miután levetették magukat a pláza emeletéről.

Az üzemeltető szerdán közölte: szakértői csoportot állítottak fel többek közt pszichológus, viselkedéskutató és építészek részvételével, amely vizsgálja, hogy milyen intézkedéseket vezethetnek be a hasonló esetek elkerülése érdekében.

A tervezett lépések között szerepel, hogy fizikai változtatásokat hajtanak végre, melyek építészeti előkészítését már elindították, és együttműködnek egy országos lelkisegély-szolgálattal is. Emellett már eltávolítottak minden olyan tárgyat – padokat, virágládákat –, amely megkönnyítheti a korláton való átmászást. A bevásárlóközpont harmadik és negyedik emeletén bevezették a biztonsági szolgálat gyakori járőrözését, és képzést is tartottak az intő jelek kiszűrésére.

A közlemény végén ugyanakkor megjegyzik: „számolni kell azzal, hogy minden óvintézkedés ellenére, néha olyan elszántsággal és hirtelen történik meg a tragédia, hogy helyszíntől függetlenül, azt nagyon nehéz megakadályozni.”

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély-számot!

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

#Belföld#mammut#öngyilkosság#ii. kerület

Címlapról ajánljuk