Belföld

Népszava: Úgy hagytak ki a fizetésemelésből nyolcezer egészségügyi dolgozót, mintha nem is léteznének

rtl.hurtl.hu

2023. május 18. 6:49

Nemrég jelentették be az ápolók fizetésemelését, de vannak, akik kimaradtak.

Kimaradtak a nemrég bejelentett ápolói fizetésemelésből az alapellátók szakasszisztensei, ápolói, vélik a háziorvosok és a fogorvosok. A Népszava arról tudósít: egyre több ápoló tiltakozik egyenpólóban az alacsony fizetése miatt.

A Takács Péter belügyi államtitkár által bejelentett fizetésemeléssel szerintük akadnak problémák. Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke azt mondta: „A most bejelentett 18 százalékos többlet nem ad alapot az elégedettségre. Ez ugyanis a magas infláció miatt még a keresetek értékének megőrzéséhez is kevés”.

Dúl Zoltán szombathelyi gyermekfogorvos pedig azt jelezte, hogy a béremelésről megjelent jogszabályból kimaradt az alapellátók praxisaiban alkalmazott mintegy nyolcezer szakdolgozó. Takács Péter közösségi oldalán a béremelésről szóló posztjához rövid idő alatt több tucatnyi alapellátói bejegyzés került, valamennyien a kimaradás okát firtatták.

Soós azt tette hozzá:

Fizetni kell a számláikat, és a betegnek sem lehet azt mondani, hogy majd augusztusban kicsit többen lesznek az ápolók, addig várjon.

A fizetésemelés visszásságairól korábban az RTL Híradó is beszámolt:

Nyitókép: RTL Híradó

#Belföld#ápoló#fizetésemelés#takács péter#tiltakozás#asszisztens#egészségügy

Címlapról ajánljuk