Belföld

Anyagilag nem járt rosszul a lemondott miniszter, Palkovics László: havi ötmilliós a fizetése

rtl.hurtl.hu

2022. december 29. 6:38

Az állami védelmi holding élére tették a volt miniszter.

Hatalmas, százmilliárdos állami cégbirodalmat irányíthat Palkovics László volt miniszter lemondása után, írja a 24.hu. A lap szerint már most vezérigazgató, egyetemi kuratóriumi elnök és kutatóprofesszor, de felügyelőbizottsági vezető is lehet.

Palkovics így havi ötmilliót, azaz a többszörösét keresheti annak, amit kormánytagként havonta hazavitt. A cég alapítói határozatából kiderül, hogy az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgatójaként havi bruttó 5 millió forintban állapították meg az alapbérét.

Ez egy miniszterelnöki csúcsfizetésnek megfelelő összeg: úgy tudni, hogy Nagy Márton és Csák János is ennyiért dolgoznak. Palkovics fizetése ideiglenesen lekörözi Orbán Viktorét is: a miniszterelnök jelenleg  4 millió 870 ezer forintot keres, de jövőre már 5 millió 727 ezret fog.

Korábban arról adtunk hírt, hogy az exminiszter szinte biztos befutó egy magas pozícióra. Orbán Viktor arról beszélt, hogy ő fog a magyar hadiipar élére állni. A miniszter lemondásáról korábban az RTL Híradó is tudósított.

Nyitókép: MTI / Filep István

#Belföld#palkovics lászló#állás#miniszter#fizetés#hadiipar

Címlapról ajánljuk