Belföld

Csődöt mondott az iskolai kompetenciamérés tesztje

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. április 14. 13:12

Mindhárom tesztelésen lefagyott a digitális felület, a rendszer összeomlása miatt most azt kérik, hogy az általános iskolás diákok a tavaszi szünetben otthonról próbáljanak belépni és így próbálgassák a feladatokat.

A gyerekek biztos mondták már otthon, hogy jövő héten kedden (április 12-én) kompetencia főpróba lesz. Mindenkinek KÖTELEZŐ itt maradni az iskolában, nem mehetnek edzésre sem. Mi 4 órakor kerülünk sorra, 5-kor fejezzük be.

– ilyen vagy ehhez hasonló üzeneteket kaptak országszerte a hatodikos, nyolcadikos és tizedikes diákok szülei az utóbbi időben. Az ok, hogy idén tavasszal teljesen digitálisan történne az országos iskolai kompetenciafelmérés, és erre készülve minden iskolában megtartották volna az internetes informatikai rendszer főpróbáját. Csakhogy eddig mindhárom meghirdetett alkalommal csődöt mondott a felület, amin a gyerekeknek a megadott kódokkal be kellett volna jelentkezniük, írja a Telex.

A kompetenciafelmérés nemsokára már élesben vizsgálná a diákok szövegértési képességét, idegennyelv-tudását, matematikai készségeit, valamint idéntől természettudományos felkészültségét is. Jegyet nem kapnak rá a tanulók, a felmérés célja az országos felmérés, az évfolyamok, az iskolák összehasonlítása. Az oktatási hivatalnál azt mérik vele, hogy mennyire hatékonyak az iskolák és tanárok, mennyire tudják a gyerekek a gyakorlatban is használni az elméleti tudást.

A teszt három lépésben történt volna:

  • április 5-én a tizedik,
  • április 7-én a nyolcadik,
  • április 12-én a hatodik

osztályos tanulóknak szerveztek az iskolákban kötelező gyakorló felmérést.

Az oldal szerint ilyen lesz a digitális teszt 

A Telexnek több olvasó is jelezte, hogy az iskolákban, ahová gyerekeik járnak, a teszt elvégzését teljesen lehetetlenné tévő akadályokba ütköztek. A gyerekeknek a TehetségKapu honlapon kellett volna egyéni azonosítókkal bejelentkezniük ezen a lapon, ez azonban nagyon sok helyen nem sikerült. Április 5-én végül egy hibaüzenet jelent meg a honlapon, ami szerint „A www.tehetsegkapu.hu honlap – karbantartás miatt – várhatóan 2022. április 7-én 13:00 órától lesz elérhető.”

Április 7-én az utolsó pillanatban fújták le a tesztet, az iskolaigazgatóknak írt üzenetében az Oktatási Hivatal technikai problémára hivatkozott. Április 12-re sem sikerült teljesen működőképes állapotba hozni a rendszert, aki belépéssel próbálkozott, nagy valószínűséggel ismét hibaüzenetbe ütközött. A délután folyamán később már voltak osztályok, akiknek sikerült a belépés.

Az rtl.hu-hoz eljutott iskolai üzenetek szerint a diáktól azt várja az Oktatási Hivatal, hogy a tavaszi szünetben otthon ismerkedjenek a rendszerrel. Ekkor, azaz április 14 és április 19. között, reggel hat és este hat óra között ismerkedhetnek a gyerekek TehetségKapu oldalon a mérőszoftver használatával:

Aktuális tájékoztatás a tehetsegkapu.hu oldalon

Az egyik budapesti általános iskola igazgatója ezzel kapcsolatban ezt az üzenetet tette közzé az iskola Facebook-oldalán:

Kedves Szülők, Diákok! Az Oktatási Hivatal a sikertelenül zajlott kompetenciamérés próba (6. 8. évfolyam) után lehetővé tette, hogy a diákok a mérést kipróbálhassák, ismerkedjenek vele. A szükséges kódokat az osztályfőnökök eljuttatják a gyerekekhez. A teszt kitöltése önkéntes! A szünetre sok kirándulást, jó könyvek olvasását és vidám családi programokat kívánok!

Egy zárt osztálycsoportban az osztályfőnök ezt üzente:

Screenshot: rtl.hu

Mivel az első éles kompetenciateszt április 20-ra van meghirdetve, lesznek olyan osztályok az országban, amik csak a tavaszi szünetben gyakorolhatják a rendszer használatát.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Telexnek úgy nyilatkozott a rosszul sikerült tesztről, hogy az országos kompetenciamérés felülete stabilan működik, április 3-át követően azonban több terheléses támadás érte, ezzel átmeneti zavart okozva a tesztelésen. A támadásokat a Hivatal bejelentette az Nemzeti Kiberbiztonsági Intézetnek és megtette a megfelelő védelmi intézkedéseket.

Nyitókép: Matthew Horwood/Getty Images

#Belföld#oktatás#kompetencia felmérés#oktatási hivatal#rendszerhiba

Címlapról ajánljuk