Belföld

Népszava: ezentúl a Pénzügyminisztérium felügyeli a mentősök gazdálkodását

Mohos MátéMohos Máté

2022. január 8. 14:20

Költségvetési főfelügyelőt neveztek ki az Országos Mentőszolgálat gazdálkodásának ellenőrzésére.

Január közepétől dr. Korózs Tamás felügyeli a Pénzügyminisztérium nevében az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) gazdálkodását – írja a Népszava. A lap szerint a felügyelőt határozott időre nevezték ki.

Korózs Tamásnak van tapasztalata az egészésgügyben, korábban a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai intézetében, és a Bajcsy-Zsilinszky-ben is végzett ilyen feladatot, írja a lap.

Győrfi Pál, a szolgálat kommunikációs vezetője egy pénteki MTI-közleményben arról beszélt, hogy nehéz, de stabil évet zártak a mentők. 1,2 millió esetet kellett ellátniuk és a járvány miatt 1,3 millió mintavételt kellett megszervezniük, ami „komoly erőpróbát jelentett az Országos Mentőszolgálat és valamennyi mentődolgozó számára.”

Ezek a feladatok 6,5 milliárd forintos többletköltséggel jártak, amit a kormány és az operatív törzs biztosított. Elmondta: 

a költségekhez igazodó folyamatos és stabil finanszírozást a Pénzügyminisztérium immár közvetlen módon, úgynevezett költségvetési felügyelő útján is segíti.

Nyitókép: Róka László / MTVA

 

#Belföld#omsz#korózs tamás#győrfi pál#mentőszolgálat#költségvetés#pénzügyminisztérium

Címlapról ajánljuk