Barátok közt

Ez történt a héten (6. hét)

rtl.hurtl.hu

2016. február 12. 20:30

A történtekkel kapcsolatban mindenki gyanús a másik számára, és megkezdődik az egymásra mutogatás. Gizella részegen komoly anyagi következményekkel járó hibát vét. Tóbiásnak és Zsófinak is ugyanaz a kiszemeltje. Krisztián veszélyes játékba kezd, azért hogy Zsoltot kihozza a börtönből, és még Rudi abból a bajból is ki kell másznia, amibe Rudi miatt került. Júlia, hatalmas áldozatot hoz. A Berényi testvérek mindent megtesznek, hogy terhelő, de még leplezett titkokat találjanak Ludwig múltjában.

Miklós megtudja, hogy Ludwig halálosan megfenyegette Nórát. Attila elpanaszolja neki, hogy Júliát Róbert meggyilkolása miatt keresi a rendőrség, Ágnesből pedig később kibukik, hogy Ludwig korábban megerőszakolta. A testvérek úgy határoznak, hogy Ludwigra kell terelni a rendőrség gyanúját Róbert meggyilkolásának ügyében. Attila előássa a még az esküvőről elcsent papírokat, amik között Miklósnak feltűnik Ludwig egy eddig észre sem vett vállalkozása, a Red Dahlia. Miklós találkozót beszél meg a hajdani társtulajdonossal, Veintraub Tamással, és megtudja, hogy milyen módon szerzett ügyfeleket annak idején Veintraub és Ludwig, és azt is, hogy mi köze ehhez Róbert ex-menyasszonyának.



Lászlót felzaklatja, hogy Gizella képes volt eladni az esküvői ruhát, és rosszindulatú vádakkal illeti Gizellát. Gizella eltávolítja Nikolt az irodából, hogy megdézsmálhassa a bisztró italkészletét. Részegen repülőjegyet vásárol magának Lindához, de a jegy valójában nem Peruba, hanem Malajziába szól.

A jelenetért kattints a képre!
Gizella végül arra az elhatározásra jut, hogy leszokik az ivásról, és ezt Lászlóval is közli, aki kijelenti, segít neki ebben.

Zsoltot Emília látogatja meg a fegyelmi zárkában, és rajztesztnek veti alá. A rajzok elemzése során Emília Zsoltot a múltjáról kérdezi, aki egészen sokat elárul az életéről. Emília viszont túl messzire megy a kérdéseivel, mire Zsolt fojtogatni kezdi őt.

A jelenetért kattints a képre!
Zsolt ezután bocsánatot kér Emíliától, sőt a beszélgetésük során el is sírja magát. Szégyenkezik emiatt, de Emília szerint bátor dolog volt, és megígéri Zsoltnak, hogy kihozza a fegyelmi zárkából, ha hajlandó vele rendszeresen találkozni.

A jelenetért kattints a képre!
Nikol Krisztiánra osztja a másnapi nagy meló kulcsszerepét. Fasírt próbálja Krisztiánt rábírni, hogy szálljon ki az akcióból. Az akció előtti estén Fasírt bicskával támad Krisztiánra, de Rudi időben érkezik Krisztián segítségére. Krisztián hangfelvételt készít az akció előtti eligazításról, hogy ezzel buktassa le később Hallert. Fasírtnak gyanús lesz Krisztián, aki ezért beledobja a mobilt az egyik festékes dobozba. Rudi megtalálja a mobilt. Krisztián elrejti Zsolt lakásában Haller fegyverkereskedelemből származó hasznát, és Rudi megtalálja a táska pénzt. Rudi, visszaadja Krisztiánnak az elvesztett mobiltelefont, de barátja egyáltalán nem tűnik hálásnak. Krisztián visszamegy Hallerhez, és visszaadná a rábízott pénzt, de kiderül, hogy abból közel kétmillió forint hiányzik. Rudi meglép a hiányzó pénzzel. Mindeközben Nikol tovább szekálja Alizt, amiért rosszul végzi a munkáját.

A jelenetért kattints a képre!
Megszólal a Fittlabor riasztója. Tóbiás Ádámmal bemegy, hogy megnézze, betörtek-e és ott is töltik az éjszakát. Zsófi megpróbálja felhívni magára Ádám figyelmét, majd azt hiszi, Ádám flörtöl vele. Tóbiás és Zsófi mindketten ugyanabban a kelepcében találják magukat, hogy Ádám talán több lehet, mint barát. Zsófi bulit szervez Ádámhoz, de Tóbiás is tudomást szerez a buliról, és mindketten a másik kizárásával készülnek Ádámhoz. Mikor azonban Tóbiás megérkezik, meglepve látja, hogy Zsófi is ugyanerre a bulira volt hivatalos – de ő sem számított Tóbiás társaságára.



Vilmos levelet kap arról, hogy örökölt valamit. Nem akarja elárulni Bözsinek, hogy kitől örökölt, ezért Bözsi Lászlótól érdeklődik. Kideríti, hogy a férfi, aki Vilmosra hagyott valamit, nem más, mint akivel Magdi anyus megcsalta Vilmost, Bálint vérszerinti apja. Vilmos úgy határoz, Bálintra ruházza az örökséget, a fiú azonban nem kéri, szeretné, ha „édesapja” örökölne.

Júlia és Máté megkezdik utolsó közös kirándulásukat. Máté összeállítja a bakancslistáját, majd sorra kezdik kipipálni róla a tételeket. Ezután Júlia telefonon értesíti a rendőrséget a hollétükről, majd szomorú búcsút vesz a családjától. Attila Nórától vár baráti és ügyvédi segítséget, ám Nóra meglepő módon nem avatkozik közbe. Péter elsőként Mátétól értesül a legújabb fejleményekről, majd Attilához rohan válaszokért, a férfi azonban nem tud neki semmi megnyugtatót mondani. Péter úgy érzi, mindenképpen tennie kell valamit. Péter, miután sem Nóra, sem Attila nem tud segíteni neki, elmegy Júliához. Megtudja, hogy Júlia már magára is vállalta a gyilkosságot. Péter megtörik, és elmondja az anyjának, hogy ki volt valójában Róbert gyilkosa. Júlia a híren felbuzdulva új ügyvédet szeretne, és megváltoztatná a vallomását.Petrik azonban tájékoztatja, hogy ha elmondja az igazságot, ő is és Péter is rács mögé kerülhet.

A jelenetért kattints a képre!
#Barátok közt#összefoglaló#gyanú#bokros gizella#hiba#szentmihályi zsófi#nagy tóbiás#bartha krisztián#illés júlia#RTL Klub#rtl

Címlapról ajánljuk