Felbérelt valakit, így akarta megölni az élettársát és a gyerekét egy somogyi férfi
2024. február 28. 10:32
A díj 300 000 forint volt, ebből 24 500 forintot fizetett ki előlegként a felbérelt bűntársnak.
A Somogy Vármegyei Főügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat azzal az ötvenes éveiben járó férfival szemben, aki azért bérelt fel valakit, hogy segédkezzen a halállal járó terve kivitelezésében, írja az Ügyészség.
A vádirat szerint a vádlott közel 30 évig élt élettársi kapcsolatban a sértettel, akivel közös gyermekük is született. A férfi együttélésük alatt rendszeresen bántalmazta élettársát, ezért a nő és a már felnőttkorú fiú 2021 januárjában egy másik faluba költözött.
A vádlott azonban a szakítást követően sem hagyott fel családtagjai háborgatásával, folyamatosan zaklatta és fenyegette őket, majd 2023 őszén elhatározta, hogy megöli a sértetteket.
A vádlott egy ismerőse közvetítésével jutott el ahhoz a személyhez, akit azzal bízott meg, hogy gyermekét és korábbi élettársát vigye olyan helyre, ahol ő inzulintúladagolással végezhet velük.
A megbízási díj 300 000 forint volt, amelyből 24 500 forint előleget adott a vádlott egy kaposvári áruház parkolójában a megbízottnak. A férfi a sértettekről fotókat is átnyújtott az azonosításukhoz szükséges adatokkal együtt.
Nyitókép (illusztráció): Hannes P Albert/picture alliance via Getty Images