Vádat emeltek a sofőr ellen a forró buszban felejtett négyéves kislány halála miatt
2023. május 2. 11:59
A férfi azzal védekezik, hogy nem kapott pontos utaslistát.
Vádat emelt a Tiszafüredi Járási Ügyészség azzal a kunhegyesi férfival szemben, aki sofőrként 2022 júniusában órákra egy kisbuszban hagyott egy négyéves kislányt, aki hőgutát kapott a felforrósodott járműben, és pár nap múlva meghalt.
A kislány életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel vitték kórházba az eset után.
A négyéves tiszaderzsi kislányt az intenzív osztályon ápolták, lélegeztetőgépre kellett rakni.
A kislány három nappal az eset után halt meg. Az ügyészség közlése szerint autóbuszban eltöltött idő alatt a szélsőséges meleg hőgutát és többszervi elégtelenséget okozott, és emiatt halt meg.
A sofőr az eset után összeroppant, idegösszeomlást kapott, és és a pszichiátriára került.
Az RTL Híradónak az eset után Borbély Zoltán ügyvéd arról beszélt, hogy a sofőr ellen kétféle bűncselekmény is szóba kerülhet. Mindkettő legfeljebb öt évvel büntethető, de az ilyen ügyekben általában felfüggesztett börtönt szabnak ki.
A férfi ellen kedden halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat. Az ügyészség 1 év 10 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kérte, ha a férfi az előkészítő ülésen beismerést tesz – mondta el a 24.hu-nak Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője. Hozzátette, hogy a sofőr azzal védekezett, hogy nem kapott pontos utaslistát, és közölte, hogy „a tőle telhető módon igyekezett meggyőződni arról, hogy a buszon már nem tartózkodik gyermek”.
Nyitókép: RTL Híradó