Két biztonsági őrön is keresztülverekedte magát az elszánt pendrive-tolvaj
2022. december 29. 11:14
Pedig nem is volt nagy értékű a lopott holmi.
Két biztonsági őrön is keresztülküzdötte magát egy kiskunhali tolvaj, adta hírül az ügyészség honlapja. A férfi júniusban ment be egy áruházba, hol magához vett két darab, összesen tízezer forint értékű pendrive-ot, majd letakarta őket kosarában egy ruhadarabbal.
A ruha felpróbálásának ürügyén bement a próbafülkébe, ahol az adathordozókról letörte az áruvédelmi eszközöket, a pendrive-okat ruházatában rejtette, majd fizetés nélkül távozott.
Mivel a férfi korábban is követett el lopásokat az áruházban, az egyik biztonsági őr az áruház kamerarendszerén keresztül folyamatosan nyomon követte a férfi mozgását, így a vádlott által elkövetett lopást is észrevette.
A biztonsági őr és egy munkatársa még az áruház területén bevárták az éppen távozni szándékozó vádlottat és felszólították, hogy kövesse őket a biztonsági irodába.
A vádlott a felszólításnak nem tett eleget. Először megpróbálta kikerülni a biztonsági őröket, akik azonban elé léptek és megakadályozták a távozását. Ezután a férfi a biztonsági őröket a mellkasuknál fogva a kijárat felé kezdte tolni, majd erőteljesen meglökte őket, amitől az őrök elvesztették az egyensúlyukat, a vádlott pedig ezt kihasználva, a lopott árukkal együtt elmenekült a helyszínről.
Később a két pendrive-ot zálogba adta, összesen kétezer forintért. Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit rablás bűntettével vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.
Nyitókép: Pixabay