Az álommeló

Az Álommelóból kiesett Czibolya Viktória: Én is úgy néztem magam a végén, hogy rakjanak már ki végre a versenyből

Hamberger DávidHamberger Dávid

2023. május 12. 13:44

Az álommeló negyedik legjobb jelöltje örül annak, hogy kiderült, mennyit bír lelkileg. 

Milyen volt újra átélned a kiesésed, ezúttal a képernyő előtt?

Féltem megnézni, de végül beadtam a derekam. A keddi adást nagyon megszépítette a kiesésem, vagyis inkább az, ahogy Levente elbúcsúzott tőlem. Jobban fájt volna, ha azt mondja, hogy véget ért a verseny, és adja le a telefonját. Ehelyett emberséges és szép búcsúnk volt. Szerintem egy olyan versenyhelyzetben, amiben mi is voltunk, sokkal intenzívebben éljük meg a dolgokat, mint utólag a tévében látva.


Van olyan, ami meglepett az adásokat visszanézve?

A legmeglepőbb Timi volt. Mindig úgy gondolta, az a legjobb kommunikáció felénk, ha nem mondja meg nekünk az igazat. Ezért amikor meghallottam, hogy miket beszélt rólam az interjúban, nagyon meglepődtem. Nem mondta el, amit gondolt, hogy ne bántson meg minket, de így sokkal rosszabbul sült el, hogy az adásokból halljuk ezeket. De semmi ellenszenvet nem érzek iránta.

Több kommentelő is várta már, hogy kiess. Mit érzel ezzel kapcsolatban?

Én is úgy néztem magam a végén, hogy rakjanak már ki végre a versenyből. Úgy festettem a képernyőn, mint akinek egy normális gondolata sincs az egészről.

Viszont sokan melléd álltak a Lariszával folytatott beszélgetésetek után. Ez hogy érintett?

Nem rosszindulatból mondtam el, hogy rosszul esik, ahogy Larisza beszélt velem. Lehet, hogy én is túlreagáltam, de ez egy szimpla munkahelyi környezetben lefolytatott beszélgetés volt a kollégákkal. Amit utána kaptam, arra nem számítottam. Az viszont rosszabbul esett, hogy a személyemet nem tudták elfogadni, ezért felmerült bennem a kérdés, hogy miért jutottam el eddig a versenyben? Eddig hogy nem derült ki? De nem érzem magam rosszul emiatt, és örülök, hogy átjött a kommentelőknek.


Lariszával vagy Istvánnal beszéltél azóta?

Nem. Pedig én nagyon szeretem Lariszát, határozott és okos nőnek tartom.

Mit adott számodra ez a műsor?

Zseniális önreflexió volt. Jó, hogy kiderült az is, hogy mennyit bírok lelkileg. Annyira nem volt jó visszanézni, hogy minden kiül az arcomra. Illetve arra is rájöttem, hogy sokkal határozottabban kell megnyilvánulnom adott helyzetekben. De mindent összegezve a legjobb tudásom szerint döntöttem, és nem szégyellem a könnyeimet sem.

#Az álommeló#Az álommeló#rtl#interjú#czibolya viktória#farmosi larisza#dr. krasznai istván#kommentek

Címlapról ajánljuk