A Konyhafőnök

Languszta variációk édesburgonya pürével

rtl.hurtl.hu

2016. november 7. 19:25

Annak ellenére, hogy László eddig még nem készített langusztát, a zsűri megdícsérte, hogy jó állagú lett. Azt azonban sajnálták, hogy túl sok curry-t használt, ami így rátelepedett mindenre.


Alapanyagok:

languszta, só, citrom, bors, fehérbors, uborka, tojás, olívaolaj, édesburgonya, vaj, liszt, kukoricadara, tejszín, mentalevél, rák
 

Recept:

A langusztát részeire szedjük, csontjaiból alaplevet főzünk. A felső testrészét sós babérleveles-citromos vízben megfőzzük, feldaraboljuk, sózzuk, borsozzuk (fehérborssal). Az uborkákat karikákra szeljük, kör alakú formában teszünk egy réteg langusztát, amit tojás sárgájával összekeverjük.

A kör alakú tortaformába rakjuk: egy réteg languszta, egy réteg uborka. Sütőben a languszta rántottát kisütjük.
 

 


A languszta farkát előfőzzük, majd beleforgatjuk a forró olívaolajba. Az édesburgonyát cukros vízben megfőzzük, feléből vajjal pürét készítünk, másik feléből liszttel, tojással galuskatésztát készítünk. A languszta főzővizében kifőzzük, kissé kihűtjük, kukoricadarába beleforgatjuk, bő forró olajban kisütjük.

A languszta alapléből tejszínnel, vajjal és mentalevéllel mártást készítünk. Redukciót készítünk, amiben mentalevelet fermentálunk. Tálaláskor a languszta rántottát tálra helyezzük, tetejére kaviárt teszünk, majd marinált mentaleveleket is helyezünk rá. Édesburgonya gombóc és rák kerül mellé, és a püré is. Mártással és olívaolajjal meglocsoljuk.
 

#A Konyhafőnök#reider lászló#recept#1. feladat#languszta

Címlapról ajánljuk