0:17
A KonyhafőnökA Konyhafőnök
Feladta a versenyt a Konyhafőnök egyik játékosa!
2015. április 27. 20:15
A második feladat előtt Sándor meglepő döntést közölt a zsűrivel: egészségügyi okok miatt feladja a versenyt!
A Konyhafőnök négy elődöntős hetéből két kemény küzdelmes heti sorozaton már túlvannak a versenyzők. Az első héten Ági, Ljubov és Domi harcolta ki a középdöntőbe jutást. A másodikon pedig Ilona, Tamás és Mózes. Hogy a harmadik hétből kik csatlakozhatnak majd, az még a jövő zenéje. Vagy lehet, hogy pont az első hat játékos közül kerülnek ki a középdöntősök?
Az első feladatban a versenyzőknek szokás szerint a kedvenc ételüket kellett elkészíteniük, amit Pierre ötletes hasonlattal vezetett fel:
Ez a névjegyetek, amit ide letesztek elénk, úgyhogy érdemes odafigyelni!
Lássuk mi szerepelt a névjegyeken:
Pármai sonkába göngyölt lazacbatyu párolt zöldborsóval és spenótos raguval
Pármai sonkába göngyölt lazacbatyu párolt zöldborsóval és spenótos raguval
; Véres-hurkás Parmentier sós-karamellás zöldalmával és kevert salátával; Baconbundába tekert fűszervajas nyúl zöldborsópürével és parmezános burgonyával; Pecsenye kacsamáj édesburgonya chips-szel és balzsamecetben konfitált bébirépával
; Rossini kacsamell orosz palacsintával és narancsszószos brokkolival; Parmezános sajtkéregbe burkolt szűzpecsenye vargányás rizottóval
A zsűri úgy döntött, hogy az első feladatban Eszter volt a legjobb. Aki dönthetett volna úgy, hogy a második feladatnál felsétál a galériára, és hátradőlve nézi a többieket. Ám ő nem akarta a könnyebb utat választani! Ám még mielőtt nekikezdhettek volna a versenyzők a második feladatnak egy kéz lendült a magasba:
Sándor meglepő döntést közölt a zsűrivel:
Egészségügyi okok miatt feladja a versenyt!
Így ő már nem láthatta, s nem is kóstolhatta, hogy a séf milyen különleges gombakrémlevest készített.
A többieknek a második feladatban ugyanis ezt az ételt kellett lemásolniuk. Eszter úgy döntött, hogy védett játékosként Lucát hátráltatja, aki így nem láthatta, hogyan is készült a feltét. S bár igyekezett lesni, végül ott szerepelt ő is a leggyengébben teljesítő versenyzők között. A másik játékos pedig Júlia volt, akinek párbajoznia kellett.
Luca tehát nyert, így ő folytathatta a versenyt a középdöntőbe jutásért.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem