Kultúra

Fizetésemelés, első körben 140 ezres SZÉP-kártya: megegyeztek az Operában

rtl.hurtl.hu

2024. április 26. 14:47

A kollektív szerződés mellett megállapodtak a Magyar Állami Operaház dolgozóinak beremeléséről is. A bérkorrekció összesen 4 milliárd forintot tesz ki, most fogják kidolgozni, hogyan teremtsék elő az összeget.

 Aláírta a kollektív szerződést Ókovács Szilveszter, az Állami Operaház főigazgatója és az 1332 dolgozót képviselő szakszervezetek elnökei – közölték az érintettek pénteken közös közleményben.

Ezzel a két érdekképviselet visszavonta februári közös sztrájkfelhívását, amelynek nyomán március 19-től 5 napon át beszüntette a munkát az opera több dolgozója is. A sztrájkot március 24-én függesztették fel egy átmeneti megállapodással.


Az új kollektív szerződés mellett érvénybe megállapodtak a bérek rendezéséről is, így a Magyar Állami Operaház dolgozóinak illetménye eléri, illetve megközelíti más kiemelt hazai kulturális szervezetek művészeinek és munkatársainak keresetét. Az operások már megkapták az új cafeteriajuttatás első felét, 140 ezer Ft-ot SZÉP-kártyán, a napokban pedig elkezdődik az előkészített új munkaszerződések aláírása – írják.

A felek első körben 10 százalékos bérfejlesztésről szerződnek, amely kifizetése 2024. július elsejétől esedékes. A második ütem 20 százalékos alapbéremelést jelent, ennek esedékesége 2024. október elseje, de július 1-ig visszamenőlegesen megkapják a dolgozók az emelést. A személyi juttatásokra így 4 milliárd forinttal többet költ az Opera, ezzel egyidejűleg az Operaház vezetése döntött a nyári előadások számának megduplázásáról, a 2024/25-ös kiadott műsorterv módosításáról, intézményi takarékossági intézkedésekről, új jegyár-, valamint kedvezménystruktúrák kialakításáról, továbbá vadonatúj értékesítési elemek bevezetéséről is, hogy előteremtsék a béremelések forrását – olvasható a közleményben.

Nyitókép: Máthé Zoltán / MTI

#Kultúra#magyar állami operaház#ókovács szilveszter#sztrájk#kollektív szerződés#béremelés

Címlapról ajánljuk