Műsorújság
RTL Most

Felfoghatatlan brutalitás – 20 embert végeztek ki az ISIS harcosai

Fokozhatatlan az az embertelenség és brutalitás, ahogyan az Iszlám Állam szélsőségesei végeznek áldozataikkal. Sajnos újabb lefejezésekről kell beszámolnunk.

Az Iszlám Állam harcosai augusztus 28-án Aleppó közelében tizenkét szíriai keresztényt kényszerítettek arra, hogy esküdjenek fel az iszlámra, és álljanak be közéjük. A nemleges válaszra meghökkentő brutalitás volt a reakció: egy tizenkét éves fiút kiválasztottak a csoportból, és levágták az ujjait. Ezután megkérdezték az apját, aki szintén az elraboltak közt volt, hogy áttér-e az iszlámra.

Ő és a csoport többi tagja sem volt erre hajlandó. Ami ezek után következett, felfoghatatlan: az iszlamisták nem kegyelmeztek, mindenkit lefejeztek. Állítólag volt olyan, aki az utolsó pillanatban is Jézus nevét kiáltotta.  



Minderről egy szíriai keresztényeket segítő szervezet számolt be (Christian Aid Mission). Ők adtak hírt arról is, hogy ugyanezen a napon másik nyolc keresztényt raboltak el egy faluból, szintén azzal a céllal, hogy feleskessék őket az iszlámra.

Miután ellenálltak, két nőt kiválasztottak és megerőszakolták őket. Az embertelenség itt sem ért véget, mindenkit kivégeztek, majd a tetemeket keresztre feszítették.

A Barnabas Fund keresztény segélyszervezet alapítója, Patrick Sookhdeo szerint olyan barbár események történnek most Szíriában, mintha visszamentek volna az időben ezer évet. Az iszlamistákban egy csepp tisztelet sem maradt az emberi élettel kapcsolatban, tetteik pedig a második világháború keleti frontjain történtekhez mérhetőek.


„Egy üzenetet küldenek mindenki számára azzal, hogy keresztre feszítik áldozataikat, és úgy gondolják, ezekre a tettekre a saría hatalmazza fel őket. Elképesztő, de számukra mindez teljesen természetes.” – mondta Sookhdeo a Daily Express-nek.


(dailymail.co.uk)
 

Legnézettebb videók