Műsorújság
RTL Most

Óriási sikerrel futott és még nagyobbal ért véget az Álarcos énekes!

A világ legrejtélyesebb és legőrültebb showműsorának első hazai évada a végéhez ért az RTL Klubon. A nyomozati számok önmagukért beszélnek, a vasárnap esténként jelentkező szuperprodukciónak már az első adása rögtön az év addigi legnézettebb műsora lett, ám ezt a rekordot többször döntötte még meg ezt követően!

A kiemelt kereskedelmi célcsoportban, a 10 adást nézve, Istenes Bence és a Nyuszi románca, valamint Csobot Adél és a Robot évődése átlagban 27,0 SHR% közönségarányt hozott, miközben a teljes lakosságot tekintve, az Álarcos énekes átlagban 1,250,937 nézőt ültetett a képernyők elé! A showműsor nézettségének érdekessége, hogy a legszebb eredményeket a 13-29-es korosztályban érte el (átlagban 34,6 SHR%), így kijelenthető, hogy a műsor meg tudta szólítani az egyébként kevesebbet televíziózó fiatalságot!

Az Álarcos énekes hétről hétre az adott hét legnézettebb műsora volt. A legnézettebb adások, a teljes lakosságot tekintve: az első, az elődöntő és a Finálé lett. Ez utóbbi, ugyanebben a korcsoportban 1,482,350 nézőszámot jelent, amivel az Álarcos énekes Fináléja a 2018-as futball VB döntője óta nem látott nézettséget produkált (4+ korcsoportban)! A Húsvét vasárnap leadott showműsor Fináléja a 18-49-es korcsoportban 33,9 SHR% közönségarányt ért el!

Az Álarcos énekes hivatalos közösségi oldalain (Facebook és Instagram) hétről-hétre több ezer hozzászóló tippelgetett, segítette a Nyomozók munkáját. A legnagyobb sikert a fiatal generáció kedvenc videómegosztóján, a TikTok-on érte el a showműsor: a feltöltött videókra összesen 2,3 millió kedvelés érkezett és a tartalmak összesen 27 millió videó indítást produkáltak. Az Álarcos énekes TikTok oldalát eddig összesen 115 000-en követték, ezzel ez a legrövidebb időn belül elért legnagyobb sikere TikTok-on az RTL Magyarországnak.

Az RTL Most platformon a teljes adásokat eddig közel 1 millió alkalommal indították el (924,253 video view), a legjobb jeleneteket tartalmazó rövidebb videókat az rtl.hu-n több mint 2,5 milliószor (shortform: 2,534,467 video view).

Az első magyar Álarcos énekes fellépői, sorrendben: a Panda álarcban a Neoton Família énekesnője, Csepregi Éva volt. Őt követte Hargitai Bea, az egykori modell, aki az Alien maszkja mögött volt. A harmadik adásban az Unikornist leplezték le a Nyomozók, ez az álarc Kökény Attila, énekest rejtette. A negyedik adásban az Oroszlánnak kellett levennie a maszkját, aki nem volt más, mint az X-Faktor 2016-os nyertese, Opitz Barbi. Ötödikként a Szörnyecske távozott az Álarcos énekesből, ez az álarc a mémkirályt, Hide The Pain Harold-ot, azaz Arató Andrást rejtette. A hatodik adásban a Páva lepleződött le, ebben a maszkban a sztárfodrász, Hajas László rejtőzött. Őt a nyolckarú Polip követte, ő nem volt más, mint Pokorny Lia színésznő. Az elődöntő előtt, a nyolcadik showban a Fagyi vette le az álarcát, ebben a maszkban a mindössze 16 éves Schobert Lara menetelt. Az elődöntőben a Kutya távozott, aki mögött Józan László, színész volt. A Fináléban így a Robot, a Krokodil és a Nyuszi csapott össze. A bronzérmes a Krokodil álarcban fellépő Árpa Attila, színész-rendezőt lett. Az ezüstéremig repülő Robot maszk mögött Nagy Ervin színész volt, aki többek között az RTL Most+-on folytatódó A Tanár című sorozat főszereplője. Az Álarcos énekes első hazai évadának győztese így a Nyuszi lett, a maszk mögött végig Gallusz Nikolett, énekesnő, színésznő volt, aki ezzel nem csak az ezzel járó dicsőséget zsebelte be, de történelmet is írt, ő az első magyarországi Álarcos énekes győztese!

A Nyomozók – Csobot Adél, Dancsó Péter, Gáspár Laci és Sebestyén Balázs - rengeteg munkát tettek a több heti nyomozati anyagok feldolgozásába, a tippek véglegesítésébe, így egyetlen Nyomozó sem maradt telitalálatos tipp nélkül!

Az Álarcos énekes adásai visszanézhetőek az RTL Most+ platformon!

Forrás: Nielsen Közönségmérés, TSV+Vendég adatokkal (2020.04.14-én lekérve) és gemius Prism, 4+, Longform és Shortform Total Video View, 2020.04.14-én lekérdezett adat.

Legnézettebb videók