Műsorújság
RTL Most
Selma Ergeç
Selma Ergeç
A modellből lett színésznő 1978-ban született Németországban. Az érdekesség, hogy nemesi vér csörgedezik ereiben, valójában II.Mahmud szultán családjából származik.
A német-török színésznő kezdetben orvosnak tanult a Westafalia Wilhelms Egytemen, Münsterben. Tanulmányait egy rövid törökországi gyakorlattal szakította meg. Szülei hazájában azonban egyik páciense felfigyelt kivételes adottságaira és modell karrierre bátorította a bájos lányt. Selma ezen felbátorodva, még abban az évben elszerződött egy török modellügynökséghez. Közben, ha tehette különböző filmekben és TV sorozatokban szerepelt, így hozve el számára az igazi sikert.

Selma két és fél év alatt több mint 100 részben alakította Szulejmán húgát, Haticet, mely igazán ismert színésszé tette őt. A török-német származású színésznő, mikor megtudta, hogy milyen karaktert fog játszani, valamelyest megijedt. Szerencséjére, Okan Yalabik, aki Ibrahim pasát alakítja a sorozatban, sokat segített neki: „minden jelenetet fontos, ezért nagy odafigyeléssel forgattuk őket. Okan, amikor látta rajtam, hogy ideges vagyok azt mondta, képzeljem azt, mintha ez az egész egy tündérmese lenne. Minden, ami történik egy mese része, nincs olyan, amit ne lehetne megcsinálni. A szavaitól mindig felszabadult lettem, és olyan volt, mintha nem történt volna semmi.”

A mai világban nehéz megtalálni az őszinte, igaz érzelmekre alapozott kapcsolatot, szerelmet. Selma úgy látja, napjainkban „nagyon sok szépség van. Csak mi nem ismerjük fel őket. Vannak néhány idealizált dolgok, amik vakká tesznek minket. Sokan az alapján lesznek szerelmesek, hogy ki, hogyan néz ki. Ezért sokan vannak, akik életük során nem látják meg a valódi szépséget.”

Ajánlott videók

Legnépszerűbb videók

Teljes adások RTL Most Logo