KERESÉS search-close
Meryem Uzerli

Meryem Uzerli
Hürrem

A félig török, félig német származású színésznő 1983. augusztus 12-én született Németországban, teljes neve: Meryem Sarah Uzerli.

Édesapja török, édesanyja pedig német származású. Nagycsaládba született legfiatalabb gyermekként, két bátyja és egy nővére van. Színészi ambíciói már korán megjelentek, hiszen édesanyja is ezzel foglalkozott, így ő is vonzalmat érzett a szakma iránt. 2000-től 2003-ig színjátszást tanult Hamburgban a Frese nevű stúdióban. Ennek köszönhetően kisebb szerepeket kapott leginkább német produkciókban, például a Das total verrückte Wochenende, The line, Sterne über dem Eis, vagy az Inga Lindström című filmekben, viszont legjelentősebb alakításának a török

Szulejmán című sorozatban való részvételét tartják, hiszen a szappanoperában való alakításáért 2012-ben megválasztották Törökország legjobb színésznőjének.
Meryem anyanyelve német, török nyelven csak később kezdett el tanulni, ezzel magyarázhatóak nyelvtani hibái, melyek észrevehetőek a Szulejmánban, és melyre sokan azt hiszik, szándékosan írták bele a forgatókönyvbe

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való