Műsorújság
RTL Most

Újra a színpadon tündököltek a Kiscsillagok

A Csillag születik kiesett versenyzőinek nincs okuk szomorkodni: mindannyiuknak sok felkérésük van.

- Ez az első alkalom, és most nem a versenyzésről szól. Itt már felszabadultabban, mert nincs zsűri. Csak emberek vannak, nekik meg szívesen bármikor, bárhol - mondta Horváth József, azaz Mr. Joe.

- Két produkció lesz. Az egyik, amivel kiestünk, a Michael Jackson sláger, a második az meglepetés és ütősebb lesz, mint a Jackson - árulta el a Virtuoso.

Bár a Csillag születik műsorából kiestek, azért nem szomorkodnak. Az igazi megmérettetés csak most kezdődik. Itt zsűri nincs, de a több ezres tömeg bőven ad okot a lámpalázra.
A színpadon persze már mindenki tündököl. A háttérben azonban nagy a készülődés. Akár csak a Csillag születikben, most is fontos a belemelegítés.

- Nálam mindig úgy van, hogy mielőtt fellépek, felpörgetem magam, aztán kell egy fél óra, míg visszanyugszom - nyilatkozta Mr. Joe, majd a That's All B-Boys Flava folytatta:

- Nagyon örülünk ennek, nagy buli újra találkozni a többiekkel, beszélgetni még nem volt időnk, de kifaggatjuk őket, hogy ki merre tovább.

A műsorban szájtátási vírust elindító bringások a szívbajt hozták a szervezőkre. A fellépés előtt ugyanis eltűntek.

- Lementünk egy picit, bemelegítettünk a parkolóban, mert itt nincs hely, annyian vannak - árulta el Dévényi Bálint.

Kicsinek bizonyult a színpad, de a tömeg mindenféle utasítás nélkül, egy emberként nyílt meg előttük, hogy teret adjanak a művészi kerékpárosoknak.
A táncosok a színpadon, a virtuózok pedig a dobhártyákon doboltak a Kiscsillagok első, közös fellépésén. A Reflektor riportja itt látható!

A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!

A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!

    Hasonló videók

      Legnézettebb videók