Műsorújság
RTL Most

Fotós szerelme múzsaként tekint Kerekes Vicára

A színésznő nem akar istennőként gondolni magára, de hazudna, ha azt állítaná, nem ezt kívánja magának.
Kerekes Vica egyike a legszebb magyar színésznőknek, vörös hajának és szeplőinek köszönhetően pedig egyike a legkülönlegesebbeknek is. Kerekes Vica a szlovákiai Füleken született, és bár nyomozónak is készült, végül Pozsonyban tanult színészmesterséget. Első munkái is Szlovákiához kötik, Magyarországon 2007 óta játszik. Ő az egyik legszebben beszélő magyar színésznő, de természetesen szlovákul is tökéletesen tud.

Vica jelenleg egy cseh filmen dolgozik Prágában, mi persze inkább a magyar alkotásokból ismerhetjük. Nem túlzás kijelenteni, hogy a Bakkermanban és az egyáltalán nem szuper Szuperbojzban messze Kerekes Vica volt a legjobb dolog – és bár mindkét alkotás kritikai bukás volt, a színésznőt országszerte megismerték.

– Amikor a kritikusok neked szegezik a kérdést, hogy miért vállaltad el ezt, miért nem vállaltad el azt, miért nem válogatsz? Akkor már tudsz, már jobban belelátsz ebbe, ha már hoztál döntéseket. Hoztál jó döntéseket, hoztál rossz döntést. Akkor már meg tudod mondani, hogy mi az, ami hozzád közelebb áll, melyik utat akarod választani. De ehhez kóstolgatni kell, meg kell tapasztalnod.

Szerencsére sikerből sokkal több jut a színésznőnek, 2010-ben átvehette a Filmszemle legjobb színésznőjének járó díját a Ki/Be Tawaret című tévéfilmben nyújtott alakításáért.

– Ezek óriási dolgok, főleg, ha az ember nem is gondol rá, és ilyen nagy meglepetések érik. Már csak az is, hogy itt lehetek Magyarországon, vagy játszhatom Csehországban, ez azért mind annyira jó. Igazából hálát adok mindennap annak, hogy ez mind megadatott nekem.

Kerekes Vica gyönyörű nő, a kamera legalábbis nagyon szereti őt. Pláne párja, Vígh Csaba kamerája. A színésznő vőlegénye ugyanis fotós, és természetesen Vica az első számú múzsája. Csabát nyilvánvalóan egy sereg férfi irigyli, legalábbis több olyan internetes oldal is van, ahol gyakorlatilag istennőként tisztelik a vörös hajú szépséget.

– Nem akarok tisztában lenni ezzel. Viszont nagyon jól esik. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kívánom ezt magamnak.

Természetesen Vica nem csak filmezni szeret, szívesen játszik színházban is. Mi éppen a Thaliában értük utol, ahol Csehov Platonovját próbálta Balázs Zoltán rendezésében. Lám, egy nehéz darab próbája közben sem muszáj „elszállni”, talán ez Kerekes Vica titka. Mindig vidám, árad belőle a belső derű. Ott az angyali mosoly az arcán, a táskájában pedig egy angyal, aki a szerencséjét őrzi.

– Van egy kisangyalom, amit egy barátnőmtől kaptam, aki Párizsban él. Az mindig velem van. Anélkül nem szoktam elindulni a hosszú utakra. Már akkor sem, ha vásárolni megyek. Vagy ha leugrok a közértbe. Akkor is velem van.

Angyali mosoly az arcon, őszinte természetesség a szemekben. Vagy csupán átver minket? Ez is csak egy jól eljátszott szerep lenne? A Reflektor teljes riportja itt látható!

A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!

A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!

Legnézettebb videók