Műsorújság
RTL Most

Mága Zoltán tündérmeséje

A hegedűművész valóra váltotta édesapja álmát, ma már világszerte elismert zenész.

Mága Zoltán élete olyan, mint egy tündérmese. Szolnokon született, zenész dinasztiában és 1987-ben, 13 évesen érkezett Budapestre, hogy a már akkor is világhírű Rajkó zenekarba felvételizzen. Háromszáz gyerek próbálkozott – mindössze öten kerültek be.

- Már az első nap kaptam a karmesteremtől. Persze nem dicséretet, hanem hármat a fejemre. Lehetséges, hogy az adott belém nagy hitet.

Zoli a Rajkó zenekarral bejárta a világot, és hamarosan ő lett a vezető prímás. Apja minden vágya az volt, hogy sikeres hegedűs legyen, ezt a fia már tizenéves fejjel elérte. Mága Zoltán azonban még többre vágyott, saját együttest alakított, majd a Moulin Rouge szólistája lett. Választás elé került: vagy folytatja a klasszikus hagyományokat és csupán egy kis réteget ér el zenéjével, vagy nyit a populáris műfajok irányába.

- Amikor legelején hallgattam - 2000 előtt - ezt a stílust, én azt mondtam, hogy soha nem szeretnék ebben a stílusban jelen lenni, nem szeretném képviselni, de minden vágyam az volt, hogy nagy közönséget szólítsak meg. Ne csak két-háromszáz embernek vagy ezer embernek játszani, hanem játszak tízezer embernek, százezer embernek.

Hála a sikeres váltásnak, Mága Zoltán nemcsak Magyarországon, világszerte is elismert művész lett. Nem túlzás őt a Királyok hegedűsének nevezni, hiszen valóban uralkodóknak zenélhet – sokszor fejedelmi díjazásért.

- Játszottam a marokkói királynak, játszottam a jordán király társaságában, játszottam a volt görög királynak, nemrég az Erzsébet királynő születésnapján játszottam. Grapellivel felléptem már közösen, de Salma Hayekkel is forgattam már egy filmben.

Ma már Mága Zoltán sokszoros milliomos, 200 m2-es budapesti otthona is olyan, mint egy kacsalábon forgó palota. Az viszont távolról sem igaz, hogy a pénzét csupán hivalkodásra költi, hiszen ő az egyik legtöbbet jótékonykodó magyar zenész. Segélykoncertek egész sorát rendezi, ha kell, személyesen megy segíteni az árvíz sújtotta településekre – de a legfontosabbnak azt tartja, hogy jó példával járjon elöl.

- Nagyon boldog vagyok, hogy a művészvilágnak felkeltettem a figyelmét, mert megmozdulnak! Hiszen azt halljuk, hogy szerte az országban jótékonysági koncerteket rendeznek, és hála Istennek, Magyarországon vannak olyan magyar emberek, akik zsebbe tudnak nyúlni, vagyis vannak meccénásaink.

Bár a világ bármelyik részén gazdagon élhetne, nyaralhatna, Zoli ragaszkodik Magyarországhoz. Rengeteget dolgozik, sokszor csak néhány órája marad az alvásra, a családjára azonban mindig odafigyel. Persze a zene nem maradhat ki gyermekei életéből sem: 5 éves kisfia már hegedül, 14 éves kislánya pedig már fel is lépett Mága Zoltán újévi koncertjén.

A hegedűs másik szeme fénye a kisfia, aki nem véletlenül viseli apja nevet. Bár Zolikát egyelőre jobban érdeklik a lovak, mint a zenélés, azért szorgalmasan ismerkedik a hangszerrel, és már túl van élete első hegedűvizsgáján. Mága Zoltán sem vágyik jobban másra, mint akkoriban az ő édesapja: szeretné, ha gyermekei még nála is sikeresebbek lennének.

Mága Zoltán igazi maximalista: mindig a tökéletességre törekszik. Tehetős üzletember, kiváló koncertszervező, producer, művészeti vezető. Mint mondja, sikerének pontosan ez a maximalizmus a titka, pedig legszívesebben semmi mást nem csinálna, csak a gyönyörű dallamokat játszaná sok ezer embernek a színpadon. A Reflektor riportja itt látható!

A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!

A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!

Legnézettebb videók