Műsorújság
RTL Most

Balzsay Károly visszaül az iskolapadba

Karesz sportol, tanul és igyekszik minél több időt családjával tölteni.

A profi bokszoló még be sem fejezte tanulmányait az egyik főiskolán, máris beiratkozott egy másikra. Karcsi nemsokára sportmanagerként végez, szeptembertől pedig a szóvivő–kommunikációs vezető szakon folytatja a tanulást.

- Azt szokták mondani, hogy a sport az egy pici burok. Ha az ember abbahagyja a sportot, akkor az kipukkad, és az ember kilép a való világba. Én nem szeretnék, én inkább ezt a burkot szeretném egy kicsit tágítani, hogy többféle irányban el tudjak indulni az életben. Az ember igyekszik beosztani az idejét, amikor közeledik a vizsgaidőszak, illetve amikor vizsgaidőszak van, akkor azért az ember belehúz. Gyűjtögeti a jegyzeteket és megpróbál minél többet tanulni. A gyerekek azért néha alszanak is, ilyenkor van időm fél órát-órát tanulni.

Karesznak tényleg nem sok szabadideje van, kétszeres apukaként minden percét jól be kell osztania. Második kislánya, Jázmin érkezése óta még kevesebbet tud pihenni a család.

- Mielőtt született, reménykedtünk, hogy jobb alvó lesz, mint a nővére volt, minket mindenki azzal bíztatott, hogy két egyforma gyerek nincs, és biztos a második sokkal nyugodtabb és aluszékonyabb lesz. Hát, minket átvertek a feleségemmel, talán még rosszabb, illetve még kevesebbet alszik, mint Hanna.

Balzsayéknál tehát zajlik az élet. Karesz nemcsak sportol és tanul, de még a családra is marad ideje. Feleségével igyekeznek minél több időt együtt tölteni, ilyenkor persze előkerülnek a jövőbeli nagy tervek is.

- Két egyforma gyerek nincs, a lányok tele vannak energiával, és úgymond rosszak. A feleségem válaszolta erre azt, hogy nem baj, majd a harmadik fiú lesz. Épp autópályán vezettem és egy kicsit meg is bicsaklottam, hogy igen, szeretnél egy harmadikat? És mondta, hogy részéről jöhet.

Az is lehet, hogy Karcsiéknál már nem tart olyan sokáig a nőuralom és néhány éven belül érkezik a fiú trónörökös. Addigra Karesz ezt a főiskolát is elvégzi, és minden idejét két nagy szerelmének, a családnak és a sportnak szentelheti. A Reflektor riportja itt látható!

A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!

A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!

    Hasonló videók

      Legnézettebb videók