Műsorújság
RTL Most

Gálvölgyi megírta élete regényét

A művész olyan titkokat is elárul, amelyekről eddig senki nem tudott.

Gálvölgyi Jánost ma már mindenki ismeri – és Gálvölgyi János elérte azt, amiről gyerekkorában az angyalföldi ház kis szobájában szőtte nagyratörő terveit. Akkor, amikor még maci volt a színházának közönsége, és a világ legnagyobb csodáját az jelentette, hogy Kabos László válaszolt a rajongó gyerek levelére. János pályáját összefogalalni kevés lenne ez a műsor, de maga is azt mondja, nem volt olyan mesébe illő, mint ahogyan sokan gondolják. De ott van a színházban és a képernyőn, majdnem az 1968-as Ki Mit Tud óta. Akkor egy paródiával ismerte meg az ország – és kisebb nagyobb megszakításokkal János 30 éve nem vált meg ettől a műfajtól.

Ha már a vidám műfajnál tartunk – és ha Gálvölgyi paródiát kellene említeni -, talán nem túlzás azt mondani, hogy az ország egy emberként kiabálná Rózsa György nevét.
Akkor senki nem gondolta volna, hogy a Kapcsoltam paródia szinte médiatörténelmet ír.

- Amikor a paródiát csinálta, ő nem szólt nekem. Utána aztán elmesélte, hogy megnézett 4-5 adást, és felírt ilyneket, hogy csillogtatja a szemét, meg sok vizet iszik. Mindig igazgatja a nyakkendőjét, csomó ilyet és ebből aztán megszületett szerintem a magyar televíziózás legsikeresebb pardiája - mondta Rózsa György.

És még valami,amit nagyon kevesen tudtak: Rózsa György nemcsak alanya, alkotója is volt akkor a Gálvölgyi showknak, mint producer. Átnézte a forgatókönyvet, olykor belejavított, pénzt szerzett és műsoridőt. Amikor a közös munkának vége szakadt, Rózsa György azt mondta a stábnak: eltörött a hegedűje. De egy húr mégis megmaradt rajta, mégpedig a barátságé. Ők ketten Jánossal ma is jóban vannak. Úgy látszik, János gyűjti maga köré a Gyurikat, hiszen a show első operatőre, mai szerkesztője Ónodi Gyuri is jó barátja.

A szerkesztőt és a főszereplőt arra kértük,ami szinte lehetetlen: mutassák meg kedvenceiket. Azokat a kis szkeccseket, amik még egykor a filmhíradók előtt mentek a mozikban. A fiúk szinte senkit nem kíméltek, ha poénról volt szó. Sőt, olykor a stáb még a nagy Gálvölgyiből is viccet csinált...

- Volt olyan, hogy reklámfilmnél azt mondta Gyuri, hogy ide kellene egy bibircsók, mondtam, hogy hagyjuk, de kellene, és még egy szőrszál is kellene bele. De mondtam, hogy elhányom magam, ne - de kell - majd innen vették fel az arcomat. Ilynekere képesek voltak, de ez is csak a játék része volt részükről - mesélte Gálvölgyi János.

A Gálvölgyi Show három évtizedes múltja már nemcsak a képernyőn és a féltve őrzött archívumokban létezik. János és Gyuri jó néhány átbeszélgetett óra alatt összeszedték a történetüket – és megírták. Összefoglalták mindazt, amiről eddig csak ők tudtak – és ők tudják azt is, mi változott ezalatt az idő alatt.

- Az elsőknél nagyon sok festéket kellett tennem a szemem alá, hogy olyan férfias legyek, most meg nagyon sok festéket kell tennem a szemem alá, hogy eltűnjenek azok a férfias ráncaim.
A Reflektor riportja itt látható!


A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!

A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!

Legnézettebb videók