Műsorújság
RTL Most

Szujó Zoltán rendőrnek állt

A sportriporter Miskolcon igazoltatta az autósokat.

Szujó Zoltán ráijesztett a miskolci autósokra. A műsorvezető rendőr egyenruhában és rendőri komolysággal kérte a forgalmit, vezetői engedélyt és a többi iratot a megrémült sofőröktől.
A behajtani tilos tábla azért okozott nagy meglepetést a sofőröknek, mert előtte az nem volt ott a Görgey utcán. A második meglepetés aztán akkor érte az autósokat, amikor Zoli felfedte kilétét – és közölte, hogy ez az egész csak április tréfa.

- Ez esetben eltekintek a helyszíni bírság kiszabásától. Ha már így összebarátkoztunk eltekintek, és felhívnám a figyelmet, hogy április 17-én tényleg le lesz zárva a terület, elektromobil veseny miatt - mondta Zoli egy autósnak. - Jó egy kicsit ezen az oldalon is állni. Önkéntelenül mindenkinek összerándul a gyomra, még nekem is, ha közúti ellenőrzés van, annak ellenére, hogy minden rendben van. Mégiscsak egyenruhásokról van szó, akik megnézik, hogy minden szabályos-e.

Zoliról mindenki tudja, hogy az autók szerelmese, így nem volt nehéz rávenni arra, hogy egy autós ügy mellé álljon. Pláne úgy, hogy még ki is próbálhatta azt az elektromos autót, amiből legalább 100 készül a nagy versenyre.

Szujó Zoliból aztán a gyerek, és szágoldozva–szirénázva rótta a köröket a mini gokarttal. Azonban egy érdekes tényre is felhívta a figyelmünket, amellett, hogy ez az autó teljesen környezetbarát.

- Ez egy versenygokart formájú autó, és azok a pilóták, akiket látunk a Forma 1-ben, ilyen autókkal kezdték a pályafutásukat. Fiatal felnőttként szivesen versenyeztek illetve versenyeznek ilyen autókkal. A Reflektor riportja itt látható!


A Reflektor riportjait a videótárban nézheti meg!

A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!

Legnézettebb videók