Műsorújság
RTL Most

A színésznő, akit óriások tartottak ölben

Törőcsik Mari 5 évvel ezelőtt mesélt nekünk, most megismételjük az adást. Zárdából került a színpadra, megjárta Cannes-t, kétszeres Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész, a Nemzet Színésze. A Portréban Törőcsik Mari a vendégünk.

10 éves korában került az apácákhoz és nagyon szívesen emlékszik vissza azokra az időkre, ahol Máter Orsolyának annyi mindent köszönhetett. Sokáig férfi névvel élt, úgy dolgoztak vele, mint egy gyermekszínésszel, és akkoriban mindig táncra perdült egy dalra. A Nemzeti Színházban óriások tartották ölben, hogy aztán olyan nagyra nőhessen, mint ők.

Az intenzív osztályon töltött kiszolgáltatott időkből hálát érez az orvosok iránt, és azt mondja, talán a legboldogabb volt életében, amikor ráébredt, hogy él. Gyermekkora szépségeit Egerből és környékéről idézi, s hogy az ő gyermekének is legyenek vidéki emlékei, Velemben éltek. Sosem volt hivalkodó, az emancipált nő szerepét hírből sem ismeri, annál inkább az otthon melegét fenntartó családanyáét.

Párja, Maár Gyula egyszer bundával ajándékozta meg, s ha a művésznő valaha viselte, Teréz lánya azt mondta, úgy néz ki benne, mint egy színésznő. Ezt a tökéletes egyensúlyt, amit a színpad és a család között létrehozott, semmi nem tudja kizökkenteni. Törőcsik Mari főszereplésével felgördül a függöny vasárnap este, a Portréban.

Portré vasárnap késő este az RTL Klubon!

Legnézettebb videók