X
Másolás vágólapra

Portré

2019.01.11. (péntek)

Azt meséld el Pista helyett, azt meséld el Pali!

Kezei között felnőtté vált a színháza. Az Örkény István színház alapító igazgatója, Mácsai Pál összefonódott Örkény nevével. Habár ő azt mondja, inkább egy klassz, és érett írónak a farvizén utazik, idestova 20 éve. Tehetséges színész, igazgató, rendező, akinek inkább firkaéletműve van, mint képzőművészeti életműve, még akkor is, ha vitathatatlan, hogy festő édesapjától örökölte tehetségét. Az első színházi élménye a János Vitéz volt, ma is látja a kedvenc részletet a szemei előtt, mégsem ezért szeretett volna színész lenni. Erre az útra is Örkény vezette, diákként az egyperces novellák meghatározták a jövőjét.

i
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való