KERESÉS search-close

Velünk történt

szerző:
2015.03.23. 11:13
Ha nem láttad volna a legérdekesebb riportokat és a legütősebb sztorikat, és az RTL Moston sem nézted volna vissza őket, akkor most mindent bepótolhatsz! Összeszedtük neked az elmúlt hét legnagyobb durranásait.
Velünk történt
Fördős Zéék újabb csavarral nehezítették, az amúgy is szinte kibírhatatlanul feszült versengést. A tavalyi év egyik legnagyobb sikere A konyhafőnök hamarosan újra az RTL képernyőjén. Az új versenyzőknek ezúttal a középdöntőben már nem a megszokott környezetben, hanem az ország valamelyik éttermében is bizonyítaniuk kell. Tehát ízlelőbimbókat készíteni, ugyanis hamarosan újra indul A konyhafőnök, amely tavalya legsikeresebb új műsor volt az RTL Klubon. Fördős Zé, Vajda Pierre, és Bernáth József szerint ez egy sokkal dinamikusabb, és feszültebb széria lesz, mint a tavalyi. Izgalmakban, ínycsiklandó életekben idén sem lesz hiány, és garantáljuk, hogy a zsűri most is mindenkit ízekre szed majd!

 


Anikó gyermeket vár, nyár végén születik meg kislányuk, ezért úgy döntött, kilép a sorozatból. A döntés nem volt könnyű, hiszen megszerette az Éjjel-Nappal Budapest csapatát, az utolsó jelenet forgatásánál el is tört nála a mécses. Anikó imádta ezt a két évet, főleg a változatosságot, és a kihívásokat. Bevallotta, hogy Regina fog neki a legjobban hiányozni. Azonban a kismama nem tétlenkedik, jelenleg a Hungary’s got talent című produkcióban segít, és ameddig a kis Léna engedi, dolgozni szeretne.

 

A VV7 győztese és szerelme továbbra is kitartanak egymás mellett, de úgy érzik, túl gyors volt a tempó, ezért úgy döntöttek, ritkábban találkoznak, mint a ValóVilág7 vége után, amikor egy hétig minden percet együtt töltöttek. Legutóbb egy közös fotózáson voltak, ahol Robin először állt modellként a vakuk kereszttüzében.

 

VV Laci háztűznézőben járt Edináéknál. A szerelmesek olyannyira komolyan gondolják a kapcsolatukat, hogy az esküvő sem kizárt. A 23 éves fiú tartott a találkozástól, ami érthető, hiszen a Villában nem csak Edinával került közeli kapcsolatba. Edina családja teljesen elkényeztette a fiút, miután - a fiatalokat látva -, egyértelművé vált mindenki számára, hogy a szerelmük a Villa falain kívül is tombol.




Hónapok óta pletykálják, hogy a modellből lett fotós és az olasz étteremtulajdonos egymásba szeretett, de a pár most jelent meg először együtt nyilvánosan. A Glamour gálán együtt jelentek meg, ahogy mondták azért is, hogy véget vessenek a találgatásoknak.




A Celeb vagyok, ments ki innen!-nel a dél-afrikai dzsungelt is megjárt rádiós műsorvezető a napokban az utolsó vizsgát is letette, ami ahhoz kell, hogy akár egy több száz fős gépet irányíthasson. Az újdonsült pilóta, Cooky hét éves kora óta rajong a repülésért, vagyis gyerekkori álmát váltotta valóra azzal, hogy nyolc éven át sikeresen vette az akadályokat az égbe vezető úton. Gratulálunk!




  És veled mi történt?
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való