KERESÉS search-close

Torokszorító! Így öleli háborúból hazatért apukáját a kislánya!

szerző:
2015.10.08. 17:25
A gyermeki szeretetnek és ragaszkodásnak nem szabhat gátat a protokoll. Egy coloradoi kislány nem törődött azzal, hogy mit illik és mit nem, a katonai ceremónia közepén odarohant rég nem látott apukájához, és azt tette, amire kilenc hónapig nem volt lehetősége: megölelte.  
Torokszorító! Így öleli háborúból hazatért apukáját a kislánya!
A fárasztó, feleslegesen hivataloskodó kényszerszertartásokat mindenki utálja. Aki nem, az hazudik. Ezeknek az unalmasságát általában azok szokták megtörni, akiket még nem, vagy nagyon nehéz idomítani és „illemre” nevelni.

Igen, ők a gyerekek, akikből aztán majd ugyanolyan jó magaviseletű felnőttek lesznek, akik az ilyen ceremóniákat egyenes háttal és pisszenés nélkül végigszenvedik. Addig azonban cukiskodnak, nevetnek, sírnak, hangosan kérdezősködnek vagy bekiabálnak. És ez így van rendjén!

Torokszorító! Így öleli háborúból hazatért apukáját a kislánya!

Az unalmas ceremóniák hierarchiájának csúcsán a békeidőben megtartott katonai protokolláris rendezvények állnak. Háborús időszakban más a helyzet, ekkor ugyanis a hangulat sokkal feszültebb, és nagyobb az esély arra is, hogy egy-egy rendkívül szívszorító történés bekövetkezzen. 

Ez történt a coloradoi Forst Carson katonai telepen is, ahol az amerikai hadsereg katonái tértek haza kilenc hónapos kiküldetésükből, Kuvaitból. A tiszteket azonban nem engedték egyből a családtagjaikhoz, az ünnepség miatt mindenkinek ki kellett várni a sorát.

Ez az, ami a kis Karas Ogelsby-nek nem ment, és azt tette, ami a legtermészetesebb. Nem törődve az unalmas műsorral, odaszaladt az apjához, és megölelte.

Nehéz erre szavakat találni:

 

(dailymail.co.uk)
 

 
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való