Műsorújság
RTL Most

A remény hal meg utoljára – Simon Ibolya igaz története

Ibolya kitartó volt. Hónapokon át udvariasan, kedvesen írt mindig, ha mondtuk neki, hogy most még nem választottuk be a történetét, de írjon pár hónap múlva, hátha később sikerrel jár. Nem adta fel. Kitartása, kedvessége egyre jobban erősítette a csapatban a szándékot, hogy segítenünk kell neki. Annyi szeretet, annyi jó szándék van a lelkében, hogy ezt a történetet Nektek is meg kell ismernetek. Ibolya a húgát kereste.

Ritkán találkozni ilyen csupaszív emberrel, mint Ibolya. Bánatáról is mosolyogva mesél, úgyis, ha lelke minden egyes alkalommal újra összetörik a nehéz teher alatt. Kishúgát keresi, akit öt éves korában látott utoljára, akit egy tragédia miatt veszített el.

Simon Ibolya 16 éves lányával és férjével él, szeretet és béke veszi körbe őket, pedig Ibolya élete nem volt mindig ilyen kedves. Már gyerekként meg kellett tapasztalnia, milyen kegyetlen is a sors, milyen gyorsan megváltozhat minden, és milyen gyorsan véget érhet az a bizonyos csodálatos gyerekkor.

 

 

Azon a bizonyos napon, azaz 1983. június 22-én minden megváltozott Ibolya, és a kishúgával állapotos édesanyja életében. Hatalmas robbanás rázta meg a komlói Béta-bányát. A szerencsétlenségben több bányász vesztette életét, köztük volt a kis Ibolya édesapja is. A súlyos gyászt és a tragédiát nem tudta feldolgozni az édesanya, összeomlott a teher alatt, idegösszeomlást kapott, és többé már nem tudta ellátni gyermekeit.

Így került Ibolya nevelőszülőkhöz, húga pedig intézetbe. A sorozatos szörnyűségek mellett volt némi vigasza Ibolyának, ugyanis ahhoz a nevelőanyához került, aki még anno a saját édesanyját is felnevelte! Szerencsére mindent megkapott az akkor pár éves kislány, sőt néha napján még az édesanyja is meglátogatta őt, így nem veszítették el teljesen egymást. Mára egyébként Ibolya vette szárnyai alá édesanyját, aki a mai napig össze van törve férje halála miatt, aki még mindig nem tudta feldolgozni a múlt szörnyűségeit, annak csapásait. Most Ibolya a gyámja a saját édesanyjának.

A testvérek egy ideig tudtak egymásról, ugyanis egy óvodába jártak. Arra az időszakra Ibolya kifejezetten emlékszik, hiszen akkor látta utoljára testvérét. Erika emléke, a mosolya, a csillogó szeme, a szép haja azóta is elevenen él Ibolyában. Ötéves volt, mikor egyik napról a másikra eltűnt szeretett kishúga. Valószínűleg akkor fogadták örökbe Erikát.

Azóta eltelt majdnem harminc év, de Ibolya a mai napig nem adta fel álmait, vagyis a reményt, hogy kishúgát újra megölelheti, hogy újra láthatja testvérének gyönyörű mosolyát. Először a gyámhivatalnál próbálkozott a fiatal nő, de sajnos nem járt sikerrel, Erikáról ugyanis semmilyen adatot nem adhattak ki. Próbálkozott a Belügyminisztériumnál és minden helyen, amit csak elért. Sehol nem tudtak segíteni neki. Ekkor, utolsó szalmaszálként fordult a „Keresem a családom!” stábjához.

Csapatunk belevetette magát a kutató munkába, melynek meg is lett az eredménye: megtalálták Erikát. Ám innentől a történet szomorú fordulatot vett: a húg nem vállalta a találkozást. Ennek megvan a maga nyomós oka, és mi elfogadtuk a döntését. Ám egy hangüzenetet azért küldött a nővérének - aki közben remegve várta Liluék érkezését és a hírt, mi lehet a kishúgával.

Ibolyát először letaglózták a hírek.

Az igaz szeretetet onnan lehet felismerni, hogy önzetlen, nem akar semmit, és nem kér. Ibolya csalódottságát elnyomja az a gondolat, hogy a kishúga jól van, életben van, és boldog. És az öröm, hogy hallotta a hangját!

A reményt viszont sosem fogja feladni, hogy egyszer majd láthatják egymást újra Erikával, ugyanis a remény hal meg utoljára…

Legnézettebb videók