Műsorújság
RTL Most

„A család az első!” – Balogh Róbert igaz története!

Róbert, vagy ahogy 15 éve hívják, Robert Bennett nyolcéves volt, mikor egy szerető családhoz került Long Islandbe, Amerikába. Akkor egy új életet kapott a sorstól, de egy percre sem tudta kiverni a fejéből a gyökereit, Magyarországot, de főleg a vérszerinti családját, akiket végre szeretne megtalálni.

Egy nagyon szimpatikus, nyílt tekintetű, és mosolygós fiatalembertől kaptunk egy videó üzenetet, melyben arra kért minket, hogy találjuk meg a magyar gyökereit, a vérszerinti szüleit és testvéreit, ugyanis egy örök kérdés nyomasztja őt: ki ő valójában, honnan származik, és miért kellett nevelőotthonban felnőnie.

Mivel Rob az örökbefogadásról szóló dokumentumokat is elküldte, melyben szerepelt a vérszerinti édesanyja neve, Makula Erzsébet, és az is, hogy egy nyíregyházai intézetben volt nyolcéves koráig a fiú. 

Egy jó pár telefonhívás után kiderült, hogy Tiszavasváriban él egy ilyen nevezetű nő, de már sem ő, sem a férje nem élnek. Tehát kiderült, Rob szülei meghaltak, ám nagyon sok testvére van, akikkel meg is szerveztünk egy találkozót.

Tiszavasvári teljes ellentéte a tengerentúlnak: szegénység és kilátástalanság sújtja az itteni embereket, akik borzasztó nehéz körülmények között élnek. Mivel Rob testvérei is hasonló helyzetben vannak, nem szerették volna, hogy az otthonukban forgassunk, így egy külső helyszínen találkoztunk velük. Ibolya, Rudi és Karcsi örömmel vették tudomásul, hogy a testvérük, a kis Robika keresi őket. Kiderült: a szülők életkörülményei nem tették lehetővé, hogy Robi velük maradjon, így került nevelőotthonba a kisfiú.A stáb boldogan vitte a hírt a tengerentúlra.

New Yorkban sosem áll meg az élet – mondják – kivéve, mikor egy hatalmas hóvihar megbénítja az egész szigetet. Így egy napot kellett várnunk, hogy meglátogassuk azt a fiút, aki már évek óta próbálkozik azzal, hogy fellelje a vérszerinti családját, aki már készen áll arra, hogy mindent megtudjon a származásáról.

Rob nevelő szülei csodálatos körülményt teremtettek a fiúnak és nővérének, Mártának, akit szintén Magyarországról fogadtak örökbe. A testvérek nagyon közel állnak egymáshoz, hiszen náluk jobban senki sem értheti meg, milyen érzés elhagyottnak lenni.

A stábunkat már nagyon várta az amerikai család, sőt Rob barátnője, Nicole is jelen volt, aki mindenben támogatja párját, így abban is, hogy végre kiderüljön az a titok, amely oly régóta nyomja Rob szívét.Láthatóan Robot lesújtotta a hír, hogy a szüleivel már soha sem találkozhat.

A megszeppent fiú először alig akarta elhinni, hogy a szüleivel már soha sem találkozhat, de a testvérei szeretettel várják őt haza Magyarországra. Az érezelmeit előszeretettel palástoló Rob, a videó üzenet láttán képtelen volt arra, hogy visszatartsa izgatottságát, és látványosan majd kicsattant a boldogságtól, hogy találkozhat vérszerinti testvérével.

15 évnek kellett eltelnie, hogy Rob ismét magyar földön legyen. Ahogy közeledett a találkozás pillanata, úgy vált egyre feszültebbé Róbert, aki pár magyar szóval készült a nagy találkozásra, ugyanis a fiú már egyáltalán nem beszél magyarul.Szinte felfoghatatlan, hogy 23 éve nem látták egymást a testvérek: úgy ölelték egymást, mintha sosem váltak volna el. Aztán Rob megtudta, hogy még 8 testvére van, és rengetegen várják őt haza a szülőiházba.

A temetőben, édesapja sírjánál tudatosult Robban, hogy valami véget ért, ez már megváltoztathatatlan. Ám a családjával tartja a kapcsolatot és mindeben próbál a segítségükre lenni.

A teljes történetet ITT TUDOD visszanézni!

Legnézettebb videók