Műsorújság
RTL Most

Fedezze fel velünk Keszthely csodáit!

A következő adásban az ország egyik, majd másik felében kirándulunk.  Először megnézzük Miskolc vizes kínálatát, majd átmegyünk Balaton parti Keszthelyre. Útban hazafelé pedig megállunk egy italra Balatonlellén.
Miskolcnak bár kiváló és igazán különleges fürdői strandjai vannak, valahogy mégsem él a köztudatban nagy fürdővárosként. Pedig az. A következő pár percben következzék Miskolc, a vizek a városa. A miskolctapolcai barlangfürdő a város legismertebb vizes nevezetessége. Valószínűleg már a középkorban itt élő szerzetesek, majd a hódító törökök is használták már a hegyből kitörő gyógyvizet. A barlangok feltárásának és hasznosításának gondolata már az 1920-as években felmerült, de egészen 1959-ig kellett várni, hogy megnyissák az első barlangi járatot a fürdőzők előtt. Innentől töretlen a fürdő fejlődése. Jelentősen kibővül a hasznosított barlangi tér, új fürdőcsarnok épül, megnő a kültéri strand területe, és számos új medence épül. Jelenleg a feltárt barlangrendszernek kb. 30 százaléka van fürdőként hasznosítva.

Keszthelyen a Múzeumok Éjszakájának hivatalos megnyitója látványos hangulatos elemekkel kezdődött.  Először egy helyi ütős csapat forró latin ritmusait hallgathatta a sétálóutca közönsége illetve a zászlópörgetők akrobatikus ügyességét csodálhatták meg.  A Sétáló utca Keszthelyen számos roppant érdekes múzeumnak ad helyet. Ilyen például a játékmúzeum.  A játék nélkülözhetetlen az élet minden szakaszában, az emberré válás folyamatában. A játékok négy nagy típuscsoportot alkotnak: az eszközös, a mozgásos, a párválasztós, és a szellemi játékok csoportját. Ezek mindegyike helyet kapott itt ezen a roppant érdekes kiállításon. Kihagyhatatlan a Babamúzeum. Ahol a hajdani történelmi Magyarország  legkülönbözőbb népviseletit mutatják be. Megdöbben az ember a viseletek gazdagságán, sokféleségén. A legpuritánabbtól a legdíszesebbig sokféleképpen öltözködtek eleink.

A Csigaparlament- állítjuk- Magyarország egyik legkülönösebb vállakozása, egy a világon egyedülálló 7.5 méter hosszú óriásmakett. Amit Miskei Ilona néni készített, aki 1920-ban született, és 1975-tól 14 éven át 4.5 millió pannon-tengeri csiga felhasználásával építette fel.   Az ország különböző bányáiból származó 28 millió éves őstengeri maradványokat a parlament díszítéseit utánozva válogatta. 1999-ben külföldi vevőket elutasítva, a keszthelyi Viselettörténeti Múzeum gondjaira bízta egyedülálló Guiness rekorder alkotását.

Nézze meg itt a Kalandor adását!

Legnézettebb videók