Műsorújság
RTL Most

Autóútnál zuhant le a repülő

44-en meghaltak és 8-an megsebesültek, amikor lezuhant egy repülő észak-nyugat Oroszországban.
TRAGIKUS: Autóútra zuhant, kettétört és kigyulladt a repülő

Az autósok és a környékbeliek közül többen is készítettek felvételeket mobiltelefonjukkal a lezuhant gépről. Az egyik videón látszódott, hogy a darabjaira tört Tu 134-as minden része lángolt. Az egyik szemtanú, aki többedmagával a helyszínre sietett, azt mesélte, hogy 4-5 sérültet ki tudtak húzni a roncsok közül, de aztán fel kellett adniuk, mert nagy volt a forróság, így a többieken már nem segíthettek. Állítólag a két kilométerre lévő fogadó reptér leszálló pályájának jelzőfényei elromlottak.

A vizsgálóbizottság szóvivője egyelőre nem közölt részleteket erről. Mint mondta, minden lehetséges okot megvizsgálnak az emberitől a műszaki hibán át az időjárásig, egy valamit azonban nem említett, hogy esetleg merénylet történt.

A szerencsétlenül járt gépet 1980-ban építették, 68 embert tudott szállítani maximum kétezer kilométeres távolságra. A Tu 134-eseket nagyobb testvérével, a Tu 154-essel az 1960-as évek óta használta a szovjet, majd az orosz polgári légiközlekedés, és ma is több öreg példányuk van forgalomban.

Legnézettebb videók