Műsorújság
RTL Most

Overdose zsokéja csókot dobált

Nyert és több, mint három és fél másodperccel javította fel Overdose a régi pályacsúcsot a Berlin melletti Hoppegartenben.
Ez abból is látható volt, hogy az utolsó 50 méteren csókot dobált a közönségnek. Hozzátette, hogy Overdose erőnléte és formája a párizsi és római versenyeiket idézte, csak annyit kért tőle, amennyi a biztos győzelemhez kellett. A szponzoroldal számításai szerint az 54,1 másodperces idővel Overdose hatvan méterrel verte volna a korábbi rekordert.

A jó forma láttán Mikóczy Zoltán, a versenyló gazdája Hoppegartenben eldöntötte, hogy Overdose fut a Liverpool melletti Haydock Parkban, a Temple Stakesben, azaz a Templom díjban.

A korábban Overdose nagy ellenfelének kikiáltott Always Winner (magyarul: Mindig Győztes), amely egyébként Overdose másod-unokatestvére, nevéhez méltatlanul szerepelt a futamon, csak hetedik lett.

Forrás: Független Hírügynökség

Hasonló videók

  • Útnak indult a világ első úszó atomerőműve, ami Oroszországban készült. A híres orosz tudósról, Lomonoszovról elnevezett hajó Csukcsföldre tart, és várhatóan év végén helyezik üzembe. A tragikus emlékek miatt radikális környezetvédők máris úszó Csernobilnak gúnyolják a hajót. Moszkva azonban azt várja, hogy bizonyítja majd kiválóságát, és megkezdődhet a sorozatgyártása.

  • Szombattól ötven napon át hivatalosan is megjelenhetnek az óriásplakátok, szórólapok, aláírásgyűjtő standok az utcákon. Az ellenzék a Nemzeti Együttműködés Rendszerét akarja lebontani, a Fidesz szerint viszont a választás tétje,  hogy a kormánnyal együttműködve tovább fejlődhetnek-e a magyarországi települések.

  • 100 milliárd forintnál nem kerülhet többe a Budapestre tervezett új sportcsarnok. A kormány egészen pontosan legfeljebb 101 és fél milliárd forintot ad a beruházásra. Első körben a legolcsóbb ajánlatot Mészáros Lőrinc és családja egyik cége tette, ők 116 milliárd forintért vállalnák a sportcsarnok megépítését. A Momentum szerint még így is túlárazzák a beruházást.

  • Személyesen kell az ügyfélszolgálatra vinni a rezsiutalványt azoknak, akik nem postai csekken fizetik a közüzemi díjakat - ez derül ki a kormányrendeletből. A Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken jelentette be, hogy a nyugdíjasok 9000 forint értékben kapnak utalványt. Ezt a posta kézbesíti, de aki 10 napon belül nem tudja átvenni, annak az Államkincstárhoz kell fordulnia. A DK mindezt túl bonyolultnak tartja, és szerintük sokkal több pénz járna a nyugdíjasoknak.

  • Orvoshiány miatt szűnt meg az ortopédiai szakrendelés a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Tömbjében az MSZP-s Korózs Lajos szerint. Az ellenzéki politikus egy betegtől tudja mindezt, az ügyben írásbeli kérdést nyújtott be a miniszternek. A tárcától az RTL Híradónak azt írták, a rendelést még júliusban áthelyezték a Szent János Kórházba, így a betegek ellátása biztosított.

  • Engedett a nemzetközi nyomásnak a brazil elnök, és elrendelte a hadsereg bevetését az amazóniai esőerdőt pusztító hatalmas tűz ellen. Közben az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország kormánya felszólította közvéleményt, hogy bojkottálja a brazil szóját és húst. Több országban tüntetések is kezdődtek a szélsőjobboldali brazil rezsim ellen.

  • Ellopott egy malacot és egy kutyát tett az ólba egy 21 éves fiatal a Hajdú-Bihar megyei Szerepen. Egy hete vitte el a jószágot, napokkal később pedig egy autót is elkötött a településen. Mindkétszer ugyanazt a családot lopta meg, ráadásul a rokonait. A tolvajt már letartóztatták.

Legnézettebb videók