Műsorújság
RTL Most

Sokba kerülhet a túl lenge öltözék

Egy dél-olaszországi városkában mostantól pénzbüntetést szabhat ki a rendőrség azokra a nőkre, akiknek öltözetét túlságosan hiányosnak ítéli.
A városi tanács szóvivője azt mondta az AFP-nek, hogy küzdeni akarnak az antiszociális viselkedés ellen. Luigi Bobbio polgármester, aki az országot kormányzó jobboldali Szabadság Népe párt tagja, ugyancsak megvédte városszerte gúnyolt intézkedést. A hétfői szavazás előtt azt mondta válaszul a tüntetésre, hogy a miniszoknya továbbra sem tilos, csak abban az esetben, ha annyira rövid, hogy kivillan a fehérnemű.

Miközben a régóta ismert rendelet tervezetét tárgyalta az önkormányzat, az ellenzéki Demokrata Párt női tagjai miniszoknyás tüntetést tartottak az utcán. Transzparenseiken azt lehetett olvasni, hogy ami itt kivillan, az a munkások helyzete. A mondat arra utalt, hogy a helyi hajógyárban tömeges elbocsátásokat terveznek.

Luigi Bobbio a rendelet megszavazása után úgy fogalmazott, hogy Castellammare di Stabia mostantól civilizált város. A rendelet egyébként nem csak a túlságosan hiányos női öltözködés ellen lép fel. Tiltja nyilvános helyen az istenkáromlást, a strandok kivételével a napozást közterületeken, például az utcákon, amelyeken mostantól focizni is tilos.

Forrás: AFP/Független Hírügynökség

Legnézettebb videók