Műsorújság
RTL Most

Egy iskola tetején bukkant fel a gorilla

Vicces kedvű diákok vihették el a gorilla lufit, ami most került elő egy iskola tetejéről.
A kaliforniai Simi Valley egyik autókereskedésének dolgozói vették észre még kedden reggel, hogy eltűnt a reklámhordozóként használt ballonjuk. Azonnal riasztották a rendőröket, de napokig hiába keresték a mintegy 4000 dollárt érő, egy kocsit hajítás közben ábrázoló kék gorillát. Csak annyit tudtak megállapítani, hogy legalább négy ember kellett ahhoz, hogy elvigyék a legalább 160 kilós lufit.

A helyi gimnázium diákjai találták végül meg - a saját iskolájuk tetején. Az első órájukra érkező fiatalok csapatokba verődve találgatták, vajon ki tehette oda. Többen jó mókának nevezték, és a végzősök balhéját sejtik mögötte.

Az autókereskedés vezetője megkönnyebbült, hogy megvan a gorillája, ezért nem tesz feljelentést. A rendőrség azért szigorúbban veszi a történteket, hiszen - mint mondják - időt és energiát fordítottak a nyomozásra, és mégis csak bűncselekmény történt.

Legnézettebb videók