Műsorújság
RTL Most

Sokkoló hírek Moszkvából

Csak a munkahelyéül szolgáló kórházban harminchárom beteg halt meg két nap alatt - írja egy blogger.
Az orvos-blogger beszámolója szerint a Kremltől 10 kilométerre lévő kórházban, ahol még csak nem is hallottak légkondicionálóról, olyan sűrű a füst, hogy az ügyeleti szoba ajtajából nem látni a folyosó végét. A műtőkben és az intenzív osztály kórtermeiben a zárt ablakok ellenére beszivárog és megáll a füst. Nem csoda, hogy az intenzív kezelésre szorulók mindegyike elhunyt az elmúlt napokban. "Két napja 17, tegnap 16 halottunk volt" - írja. A betegek többsége az oxigénhiány, egy kisebb része pedig hőguta következtében halt meg.

„A hullaházban csak az elmúlt huszonnégy órában 65 halott gyűlt össze, ezek fele a környékbeli lakásokban halt meg. A hűtőrekeszek megteltek, ezért a hullákat állva, egymáshoz támasztva tároljuk” - áll a blogger szombati bejegyzésében.

A szerző nevetségesnek tartja azt a hivatalos jelentést, hogy Oroszországban az erdőtüzek eddig mindössze 52 halálos áldozatot követeltek. Szerinte a kórházakat arra kényszerítik, hogy a pánik elkerülése érdekében meghamisítsák a halálesetek valós okait. „Moszkva már egy hete fuldoklik, de a kormányzatnak csak most jutott eszébe, hogy rendkívüli állapotot hirdessen” - fakad ki ZSZS Mamako hozzátéve, hogy a főváros valamennyi kórházában az övéhez hasonló állapotok uralkodnak, kivéve talán az elitnek számító Központi Klinikai Kórházat.

Forrás: Független Hírügynökség

Legnézettebb videók