Műsorújság
RTL Most

Emberi szőrrel a szivárgó olaj ellen

A víz alatt vegyszer befecskendezésével próbálják semlegesíteni a tengerbe szivárgó kőolajat, a tengerpartokon emberi hajjal védekeznek.
Amerika-szerte gyűjtik a fodrászatokban a levágott hajat. Az emberi szőrzet ugyanis kitűnően magába szívja a kőolajat. Összetapasztott hajcsomókat használtak a kaliforniai partszakasz takarítására is, egy tartályhajó balesete után 2007-ben.

Már több mint 200 ezer kiló haj gyűlt össze. Ezeket nejlonharisnyákba tömik, és a Mexikói-öbölbe szállítják.

„Egy ilyen rúd, akár 4-5 liter olajat is felszív” - meséli a gyüjtőközpont egyik alkalmazottja.

Hálóból készült műanyag pomponok füzérével védik a tengerpartot Alabama államban, ahol egyre több az olajcsomót vet partra a víz.

Louisianában pedig homokzsákokat halmoznak fel a mocsaras partvidék páratlan élővilágának védelmében.

"A legegyszerűbb megoldás, ha a zsákokkal betömjük a védőgátak közötti lyukakat" - mondta a művelet egyik irányítója.

A madarak így is veszélyben vannak. Ha időben rájuk találnak, akkor tisztítás után újra visszaengedhetik őket a szabadba. Környezetvédők azonban már nemcsak az olaj, hanem az annak semlegesítésére a szivárgás helyén befecskendezett vegyszer káros hatásaitól is tartanak.

Közben felrobbant, majd a tengerbe omlott fúrótornyot működtető British Petrol cég arra készül, hogy a sérült kúthoz egy újabb olajfogó berendezést szállít. Korábban már próbálkoztak egy hasonló, nagyobb szerkezettel, amelyen keresztül tartályhajóba szivattyúzhatták volna az olajat. Csakhogy a hideg és a nagy nyomás miatt a kupolának nevezett szerkezet jégkristályokkal tömődött el, ezért el kellett távolítani. A BP szakemberei remélik, hogy a kisebb olajfogónál, amelyet melegíteni is tudnak, nem jelentkezik ez a probléma.

Legnézettebb videók