Műsorújság
RTL Most

3D-s felvételek készülhetnek a Marson

James Cameronnak sikerült rávennie az amerikai űrkutatási hivatalt, hogy a következő Mars-járót szereljék fel 3D-s kamerával.
A NASA robotos űrkutatással foglalkozó laboratóriuma korábban már játszott az ötlettel, hogy 3D-s kamerával szerelik fel a Mars-járót, de 2007-ben, költségvetési okok miatt elvetették az ötletet. James Cameron amerikai filmrendező azonban januárban sikeresen lobbizott az ötletért a NASA vezetőjénél.

A filmes személyesen igyekezett rávenni James Boldent, hogy a Curiosity nevű Mars-járó tetejére szereljenek fel egy 3D-s kamerát, amely a rendező szerint sokat tenne az emberek érdeklődésének felkeltéséhez. A Pasadena Star News információi szerint a rendező sikerrel járt, és a NASA elfogadta az ötletet, és annak ellenére felrakják a Mars-járóra a 3D-s kamerát, hogy egy hagyományos kamera már készen áll a beszerelésre.

Azt azonban nem tudják a NASA mérnökei, hogy elkészülnek-e a kamerával, és az azt tartó szerkezettel, a 2011-re tervezett startig. Egy San Diego városában lévő cég, amely több kamerát is készített a Mars-járóra, már el is kezdte a gyártást, az idővel versenyezve.

Cameront a 3D-s filmek egyik nagy támogatójának számít. A háromdimenziós technikával készült Avatart című filmje 2,7 milliárd dolláros bevételt ért el világszerte. Ez az összeg nagyobb, mint a Mars-küldetés költségvetése.

Forrás: AFP / Független Hírügynökség

Legnézettebb videók