Műsorújság
RTL Most

Hetekbe telhet Berlusconi felépülése

A jövőben szigorítják Berlusconi személyi védelmét is a vasárnapi támadás után.
Berlusconi szóvivője azt mondta: a kormányfő már dolgozni akart. Alig lehetett rávenni arra, hogy tartsa be az orvosok utasítását és pihenjen. Paolo Bonaiuti elmondta, hogy a miniszterelnöknek erős fejfájása van és gyorsan kifárad.

Az olasz kormányfő pártjának milánói nagygyűlése után osztogatott aláírásokat. Épp valakivel szóba elegyedett, amikor megdobták egy szuvenírrel.

A támadó a dóm kicsinyített mását hajította Silvio Berlusconi arcába. A miniszterelnököt emberei felsegítették a földről, miközben többen a 42 éves Massimo Tartagliával viaskodtak, akit a tömeg egy része már meg akart lincselni.

A vérző Berlusconit a testőrök az autójába tuszkolták, de aztán kiszállt, hogy megmutassa magát a tömegnek. Ezután szállították kórházba.
A szája két helyen felrepedt.

Orvosa szerint kitört két felső foga, az orra pedig betört. Most antibiotikumot, gyulladáscsökkentőt és fájdalomcsillapítót kap. Szóvivője is már járt nála a kórházban: Berlusconi azt mondta neki, hogy ő mindenkit szeret, mindenkinek jót akar, és nem érti, miért gyűlölik ennyire. A támadást minden olasz párt elítélte. „Lehet őt kritizálni, de olyan fizikai erőszak, mint vasárnap történt, elfogadhatatlan” - mondta a szenátus elnöke.

A rendőrség a támadás után őrizetbe vette a férfit, aki vallomásában elmondta: ellenzi Berlusconi politikáját, és feltüzelték a kormányfőt bíráló jelszavakat skandálók is, akik szintén megjelentek a Dóm téren, majd a kocsijához igyekvő politikusnak is elkísérték.

A férfinél többféle tárgyat, köztük gázsprayt és egy feszületet is találtak. Mint kiderült: már 10 éve pszichiátriai kezelés alatt áll. A olasz kormányőrség most meg akarja erősíteni a miniszterelnök védelmét. Erre azért is szükség van, mert nem ez volt az első eset, hogy Berlusconit megtámadták: 2004 szilveszterén Rómában egy fiatalember megütötte egy kamera-állvánnyal - a kormányfő akkor könnyebb sérüléseket szerzett.

Forrás: AFP/AP/Független Hírügynökség

Hasonló videók

  • A világgazdaság elleni iráni támadásnak nevezte a szaúdi olajfinomítóval szembeni dróntámadásokat az Egyesült Államok energetikai minisztere. Irán szerint viszont alaptalanok az ellenük felhozott amerikai vádak. Az akciót egyébként az irániak által támogatott jemeni húszi lázadók vállalták magukra, ám egyre több jel utal arra, hogy nem ők állnak a légicsapás mögött.

  • Évtizedek óta nem látott mértékben drágult hétfőn a nyersolaj a Szaúd-arábiai olajterminálokat ért hétvégi támadássorozat után. A GKI Gazdaságkutató szerint ha a létesítményekben nagyobb károk keletkeztek és hosszabb ideig tart majd a helyreállításuk, akkor Magyarországon is nagyobb mértékben drágulhatnak az üzemanyagok. A benzinért és a gázolajért szerdától ugyanannyit kell fizetni, mint most.

  • Hivatalosan ugyan csak egy Fidesz által támogatott polgármester-jelölt indul Szegeden az önkormányzati választáson, de Botka Lászlónak négy kihívója is van. Van, aki iparfejlesztést ígér, más munkahelyeket, és többen a kormánnyal való jobb együttműködést hangsúlyozzák. A jelenlegi szocialista polgármester viszont folytatni szeretné a munkát. Az RTL Híradó sorozatot indít: azokat a településeket és fővárosi kerületeket mutatjuk be, ahol a legizgalmasabb lehet a választás.

  • Megafonnal ábrázolja és komolytalannak állítja be Tarlós István kihívóit a Fidelitas a plakátjain. A kampányban viszont épp a főpolgármester érkezett ilyen eszközzel egy sajtótájékoztatóra múlt pénteken. A Fidesz ifjúsági szervezete azt írta, hogy az eset után sem változtatnak a plakátokon, mert pénteken Tordai Bence volt az, aki "provokált, zavart keltett és indulatokat szított."

  • Magyarországot megvédeni ment Brüsszelbe - ezt mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az unió általános ügyek tanácsának ülése előtt. A testület a magyar jogállamiság helyzetéről tárgyalt, miután az Európai Parlament már csaknem egy éve elfogadta az úgynevezett Sargentini-jelentést, amely kimondta: az országban sérül a demokrácia. A DK szerint az ülésen a magyar emberek szabadságáról tárgyalnak. Az egyeztetés adásunk alatt ért véget, az eredményről később tájékoztatják a nyilvánosságot.

  • Elvégezték az ezredik májátültetést Magyarországon. A Semmelweis Egyetem Transzplantációs klinikáján végzett műtéttel egy 62 éves nő életét mentették meg. A klinika igazgatója azt mondta, a 25 év alatt, mióta májátültetést végeznek, a csaknem nyolc órás operáció ideje 2-3- órára csökkent és javultak a túlélési mutatók is.

  • Nyári meleg volt hétfőn országszerte, szerdától viszont jön az igazi ősz. Átlagban tíz fokkal lesz hidegebb, de az északi országrészben a talajmenti fagy sem kizárt. A háziorvos szerint ilyenkor már érdemes pulóvert vagy kabátot húzni. A reggelek és az esték ugyanis már hidegek akkor is, ha napközben szinte strandidő van.

Legnézettebb videók