Műsorújság
RTL Most

Agatha Christie-től „tanult” a sorozatgyilkos

Idős asszonyokat tett el láb alól a kétgyermekes iráni nő. Halálbüntetés vár rá.
A Teherántól 150 kilométerre található Kazvin város ügyészsége azt közölte: a korábbi hírekben csak Mahin néven azonosított nő bevallotta, hogy ő követte el a részletesen kitervelt gyilkosságokat. A kétgyermekes anya a rendőrségnek elmondta, Agatha Christie bűnügyi regényeiből vette az ötleteket, hogy hogyan tudja eltüntetni a rá utaló nyomokat - jelentette a BBC.

Mahin 50-70 év közötti nőkre vadászott mecsetek közelében. Felajánlotta áldozatainak: elviszi őket autóján, majd gyümölcslébe kevert altatót adott nekik és megfojtotta őket. Ezután kirabolta áldozatait, majd a holttesteket elhagyatott helyekre dobta.

A nő - a BBC híre szerint - azt mondta a rendőrségnek: azért követte el a gyilkosságokat, hogy ki tudja fizetni ötmillió forintnak megfelelő összegű tartozásait. A város rendőrfőkapitánya a nő letartóztatását követően azonban azt közölte, hogy a pszichológus szakértők véleménye szerint a gyilkosságok a szüleivel való rossz kapcsolatára vezethetőek vissza. Mahin „gyűlölte az anyját”, és „bosszúból” olyan nőket támadott meg, akik rá emlékeztették - közölte a rendőrség.

Az erős felépítésű volt atlétát azután fogták el, hogy legutolsó célpontja, egy 60 éves nő május 11-én sikeresen el tudott menekülni az autóból, és fontos információkat tudott mondani a rendőrségnek. Gyilkosságért halálbüntetés jár Iránban.

Forrás: BBC/Független Hírügynökség

Legnézettebb videók