Műsorújság
RTL Most

Nem eladó a nyolckarú orákulum

Az oberhauseni állatkert nem adja a madridiaknak Pault, a világhíressé vált jóspolipot.
Az oberhauseni állatkert ragaszkodik Paulhoz, amely gondozó bejelentése szerint visszavonult a jóslástól, és egyébként sincs sok ideje hátra az életből, mivel már nem fiatal, és a polipok jó esetben is csak három évig élnek.

A madridi állatpark egyik vezetője, Javier Diaz korábban azt közölte, hogy tárgyalásban vannak az oberhauseni akváriummal, hogy a két és fél éves Pault elcseréljék egyik saját puhatestűjükkel vagy ha más tengeri élőlényre van szükségük, hát azzal. „Ha egy korallt vagy egy cápát kérnek, azt is megadjuk, de ha nem kell csereállat, akkor kész vagyunk fizetni” - közölte Diaz.

A múlt vasárnap vébédöntő idején egyébként sok spanyol szurkoló Paul nevét és képét ábrázoló trikókban, sapkákban drukkolta végig a meccset. Majd miután a spanyolok világbajnokok lettek, Pault valóságos nemzeti hősként kezdték ünnepelni. Olyannyira, hogy az egyik spanyol város díszpolgárrá választotta meg.

Egyes spanyol szurkolók például azt javasolták, hogy a spanyol nemzeti zászló népszerű változatás látható fekete bika képét cseréljék ki Pauléra. Még a spanyol kormányfő, Jose Luis Rodriguez Zapatero is Paul védelmére kelt, amikor az orákulum életveszélyes fenyegetéseket kapott a vesztes csapatok szurkolóitól, például a németektől, miután a Nationalelf vesztett a spanyolok ellen az elődöntőben.

Forrás: BBC / Független Hírügynökség

Hasonló videók

  • A 2005 óta működő, jelenleg az Országos mentőszolgálathoz tartozó, a motoros mentőket fenntartó alapítványnál 37-en dolgoznak, de anyagi nehézségek miatt csak 6 mentőmotorjuk van. Egy édesanya, - akinek gyermekén Vajda Márk motros mentő segített - viszonzásképp úgy döntött, hogy november közepéig 10 millió forintot gyűjtene össze egy új, életmentő motorra. Részletekért kattintson ide! 

  • A biztonsági kamera felvételein látni, ahogy a hajléktalan férfi az úttesten tántorog. Közben a járdán fiatalok gyülekeznek. Néhány másodperc múlva egy fiatal - bár barátnője próbálja visszatartani - nekifutásból megüti és feldönti a hajléktalant úgy, hogy az elesik és ők is ráesnek. Miután felállnak, magára hagyják a magatehetetlen férfit. A járdán gyülekező fiatalok sietnek a segítségére. A felvételeket egy üzlet biztonsági kamerája rögzítette még tavaly novemberben.

  • Dróntámadás ért több szaúdi olajterminált. Emiatt felére csökkent az ország olajkitermelése, így 5 százalékkal visszaesett a világ olajkitermelése is. A szaúdi kormánnyal harcban álló jemeni lázadók vállalták a felelősséget a merényletért, az amerikai kormány szerint mégis Irán áll a támadás mögött.

  • Különös dolgok történnek a Leopárdföld nevű nemzeti parkban az orosz távol-keleten. Az erdőben elhelyezett egyik kamera felvételei szerint az ott élő állatok rendkívüli érdeklődést mutatnak egy GAZ- márkájú teherautó vezetőfülkéje iránt…

  • A magyar demokrácia és jogállamiság helyzetéről tárgyalnak hétfőn az uniós tagállamok külügyminiszterei. A témát az unió soros elnökségét betöltő Finnország vette napirendre, miután az Európai Parlament már egy éve elfogadta az úgynevezett Sargentini-jelentést, amelyben a képviselők azt állapították meg, hogy Magyarországon veszélyben van a jogállamiság. A kormány szerint bevándorláspárti bosszúállók támadják az országot, az MSZP szerint a vitának semmi köze bevándorláshoz.

  • Több mint 16 ezer diplomata útlevelet adott ki az Orbán-kormány 2010 óta – tudta meg a Népszava a Külügyminisztériumtól. Jelenleg is több mint 7600 ilyen okmány van érvényben. A tárca azt közölte: csak indokolt esetben adnak ki diplomata útlevelet. Az LMP szigorítaná a szabályozást, a miniszter azonban nem.

  • Rendőrségi eljárás indult Budakeszin, miután az ellenzék egyik képviselőjelöltje saját költségére 3D-s zebrát festett az új iskolához. Közlekedésbiztonság veszélyeztetése miatt nyomoznak. A zebrát festő jelölt azt mondja, nem kampányolt, hanem aggódott a gyerekek biztonságáért, mert zebra nélkül veszélyes volt az átkelés. Két nappal később az önkormányzat is lépett, és hagyományos zebrát festettek a 3D-s helyére.

  • Földutat avatott a helyi fideszes országgyűlési képviselő Zala megyében. Vigh László polgármesterekkel és egy pappal együtt adott át egy mezőgazdasági utat Nagylengyelnél. A helyi polgármester szerint minden átadóra illik meghívni a térség országgyűlési képviselőjét. A DK szerint a fideszes politikusok a kampányban bármit átadnak és felavatnak.

Legnézettebb videók