Híradó

2009.07.23. 11:26 (csütörtök)

Gyerekeken tesztelik a H1N1 védőoltást

Gyerekeken tesztelik a H1N1 védőoltást

A veszprémi kórház hamarosan 100 önkéntest toboroz, hogy kipróbálják az új vakcinát.

A főigazgató elmondta: az oltóanyag gyártója, az Omninvest kereste meg a veszprémi kórházat, hogy vállalja-e a kísérletet. Mivel egy ilyen teszteléshez szigorú szabályoknak kell megfelelni, a felkérés valójában nagy presztízst jelent, így örömmel mondtak igent. Miután a kórház megtette a "befogadási nyilatkozatot", amely szerint rendelkeznek az előírásoknak megfelelő tárgyi és személyi feltételekkel, valamint a megfelelő tapasztalatokkal, már csak az OGYI engedélyére várnak.

Amint az engedély megérkezik a megyei házi gyermekorvosokkal közösen toborzásba kezdenek - mondta a főigazgató. Természetesen csak olyan gyermekeken próbálják majd ki a vakcinát, akiknek a szülei önkéntesen jelentkeznek, és akik nyilatkozatot is tesznek a beleegyezésükről. Az oltást a kórházban végzik majd el, a kísérlet nyomon követésében a gyermekek háziorvosai is részt vesznek majd. Hozzátette: nagyon szigorúak a szabályok, tehát teljesen kizárt, hogy ennek a tesztelésnek komolyabb kockázata lenne a gyermekekre nézve.

Rácz Jenő elmondta azt is, hogy jelenleg a gyermekgyógyászati kísérletekre mondtak igent, de ha felkérnék őket a vakcina felnőtt tesztelésére, azt is örömmel elvállalnák.

Forrás: Független Hírügynökség
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való